Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Szombathy Viktor: Még vasárnap délután…

deg idő. Boldogan szorongatta a csomagokat, így lépdelt egyre beljebb a városba s végre megtalálta azt a kis kocsmát is, ahol ilyenkor már zene szólt s a többi kormányosok, jobb fizetésű matrózok rendelték a bort és énekeltek hozzá hangos nótákat.

Nagy lárma, kocintgatás fogadta a belépő Pétert. Két német a nyakába borult s úgy belé fogózott, mint búzába a konkoly. Péter is leült,, rendelt s azonnal segítette a nótázást.

Nagyon kellemes este volt, gondtalan, vidám, köaynyű és hangos. Éjfél volt, mire két románnal s a bajor szomszéddal hazakeveredett a hajókra. Hideg szél csipkedte meg az esőverte arcokat, a Dunán végigfeküdt a novemberi, fagyos leheletű éjjel, dér ereszkedett s valamelyik kormányos borízűen jósolgatta, hogy holnap köd lesz, síkos, olajos, zimankós idő. Vigyázva haladt végig Péter ai lengő deszkapallón, ügyesen egyensúlyozta magát csomagjaival és várta, hogy gyertyafény fogadja az uszályon. De égy matróz sem volt még otthon, ki tudja, hol jártak, csak a kutya lihegett elé hűségesen s nyalta végig ajándékhozó kezét. Jó meleg, párás, nehéz meleg fogadta a kis fülkében.

*

Vasárnap . . .

A harangok elhalóan már korán reggel kezdték. Reggeli köd ült a városra, a- folyamra s a ligetekre, a harangszó is úgy szólt, mintha hetedik határ szele hozná. A híd lábai elvesztek a ködben, nyirkos volt az ég, a föld, a kermánylapát s a kis vasdarú.

Csak a párkányi asszony énekelt. Reggelit főzött s éneke idehallatszott. Valahonnan, a negyedik uszály felől felharsant egy román nóta, vígan, peregve, türelmetlenül s erre előbújt az osztrák is, Johann, álmos szemmel, borzasán. Péter erősen szólt rá:

— Azért, hogy vasárnap van, mozognotok is kell ám! — parancsolta s Johann dünnyögött valamit. Kelletlenül fogta a seprőt, igazgatta meg a köteleket s hozta rendbe a kormánylapát környékét, de minduntalan átsandított a szomszéd hajóra, ahol a menyecske énekelt. Péternek ez nem tetszett. Valami sejtés ébredt benne s szeme sarkából figvelte a legényt.

Ám, többet nem ügyelhetett rá, mert ebben a pillanatban ismerős hangok szálltak alá a folyamon s kúsztak el hozzá. Beledobbant a szíve s a hajatöve