Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Szombathy Viktor: Még vasárnap délután…
MÉG VASÁRNAP DÉLUTÁN... — Ballada — Péter kinn állott a kormányosfülke előtt s megigazgatta azt a három cserép muskátlit, amit még nyáron helyezett oda az! asszony. Hervadoztak a virágok, a novemberi szél végigpaskolta már a leveleket s megdermesztette a szirmokat, azon gondolkozott Péter, hogy éppen ideje lesz már az utolsó menetnek: nemcsak a muskátlik várják a hazaérkezést, hanem ő is... Kora ősz óta nem látta az asszonyt s a gyerekeket, a szeptemberi iskolaidő óta nincs asszony a hajón s csak ő, meg a két legény éldegél az uszályon. Unalmas. Halkan csobogott a víz, csak a vontatógőzös vert nagy fodrokat, kétfelé rohanó mély vonalban csapódtak a parthoz a hullámok s futottak föl a homokpadokra, hogy elüljenek a fűzfák alatt. A hajócsavar vitézül ostromolta a vizet, öreges dohogással ringott a széles gőzös, mögötte, testvéri eggyésimulásban a két uszály, hosszú, vékony sodronykötélen. így vonult a családi menet, lefelé a Dunán. Péter uszálya a jobbik felén haladó volt, a balfelől esőn egy párkányi embér kormányozott, de annak az asszonya még most is ott lakott a hajón s ebben a pillanatban éppen mosott. Az ingeket s a zsebkendőket ügyesen teregette fel a rövid zsinórra, amit a kis darú s a lakóházikó eresze között feszített ki: a bársonyos novemberi nap simogatta-szárítgatta a fehérneműket. A lengő fehérségek alatt kutya lebzselt, néha az uszály pereméhez lépett s átcsaholt a szomszédságba, roppant gondosan ügyelve azonban arra, hogy a határt át ne lépje s még a vízen is a maga portája körül maradjon . . . Már feltűntek a város tornyai, magastetejű házai, a gyárkémények s a fűzesek mögötti országúton vidáman rohant két autó. A tekintetes folyam két partján fűzek állottak őrt, végtelen hosszúságban s nyárfák. Levelek hullottak a fákról a vízbe s a hullám visszakergette a leveleket az anyaföldre, ott hagyta őket a nedves homokpaaon. Két halász mesterkedett magas csizmában az egyik tanya körül, hálókat bogoz