Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - G. Rózsa Elza: A gyerek kérdezett…
ki belássa, — hogy a kincset osztani kell, nem pedig elásva, mélyen, föld alatt, terméketlen, hosszú időkre zárt kamrákba rakni? Mért féltik a Kincset? Hiszen, csak szépre, jóra, nemesre váltva lehet Érték belőle. Kiosztva! Halomra rakva kapzsiság átka. Nem értem, Anyám . . . Te annyiszor mondtad, — óh, jól emlékszem — hogy a szív, bármily parányi — benne tengernyi Érzelem, jó, finom, nemes, elfér ez élteti — de a rút önzés, kapzsiság, gyűlölet érzése szétveti . . . És akkor jaj nekünk, tudom, Anyám, jaj nekünk úgy, mint kis játékimnak most. Mondd, Anyám, mért nem lehet megmondani az embereknek, hogy szívüket csak jóra, szépre nyissák meg? Bármily sok lesz abból benne, a szív felszívja, mert a Szeretet, a legfőbb Szeretet, csak gazdagítja a Szívet, de meg nem terheli. De jaj annak, ki szívében a győlölet magvát elveti! Anyám, Te oly szépen tudsz mesélni, mondd meg nékem, mért kell új szavakat tanúlnom? Mért nem mondhatom épp úgy, mint Te — vagy más anya. olyan keményen és ragyogó magyarul azt, amit gondolok és érezek?
