Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Szabó Pál: A béresasszony legendája
Délután volt, mikor a földesur megkerülte a magtárt és benyitott Rebekához. Visszanézett még, mintha nevén szólítqatná az összezilált múlt, de csak nevetett és bement. — Kivirágzott az ostornyél, Rebeka! — köszönt rá az asszonyra. — Istenem . . . most . . . most látta a nagyságos úr? — Láttam bizony, — lépett közelebb az asszonyhoz a földesur és szája újból rácsapott. Az asszony riadozva védekezett, valamit mondott is tán, de a földesúr mindezt már nem hallotta, úgy összefutott lelkében minden, legendák, elpotyázott évek, darazsak, méhek és a nyárban hentergő fűzfaberkék aranypora. — Csakugyan kivirágzott? — kérdezte Rebeka később szemérmesen, kedvesen. — Ki, ki. Az előbb voltam ott, ? himportól sárga a föld, pedig a szél se fúj keresztül a kerítésen.- Csudálatos ... — suttogott az asszony és keresztelt vetett, — valamit . . . valamit szeretnék mondani, ha nem haragszik meg a nagyságos úr, — suttogott tovább és úgy nézett rá a földesúrra, mintha temérdek titok volna az egész teste. — Jenő . . . mondd úgy, hogy Jenő . . . — Jenő ... — mondotta csengőn, diadalmasan az asszony és a földesúr mellére hajtotta fejét. — Na mondd hát Rebeka, — csókolta meg a haját a földesúr. — Most mán . . . gyermekünk lesz ... — mondott az asszony halkan, suttogón, de felemelte fejét, az arca még csak piros se volt, csak eoyik felől futott keresztül rajta egy gyűrődés. A földesúr kabátjától. A földesúr sokáig nézte szótlanul az asszonyt, aztán felállott. Nagy lépésekkel járkált a takaros lakásban, le, meg fel, le, meg fel' Rebeka ült a kanapén, nem összeesve, nem elcsüggedve, csak úgv üli, mint az asszonyok szoktak, akiknek kedvéért beteljesedik az idők rendje. Szép volt az asszony, pompás, mint künt a nyár csudáktól kinyílt fűzfabokra. Néha egymásra néztek, egymást keresték, egymás lelkét, egymás gondolatát az emberpár. Egyik mögött a béresházak sok száz éves páriasorsa, másik mögött szilaj, vágtató negyven év, sok-sok asszonnyal, nagy fáradsággal és piszokkal, szennyel ezek tetején. — Az uradat pedig ... az uradat pedig kiküldőm
