Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Szabó Pál: A béresasszony legendája
Szemben, a tejfehér felhő hátán ül az Isten és ő rá néz. Kezében bimbóba indul a törött ostornyél és szíve vágyát, asszonya álmát varázsolja valóra ez a bimbó . . . Nagyon, de nagyon kevés fogalma volt Istenről, imádkozásról, hiszen a tanyára csak ritkán, vakesetben szokott ellátogatni álom, vagy halál képében az Isten. De most minden tévelygős fogalma csomóra gyűlt és dobogó szívvel, pirosragyúlt arccal dugta csizmaszár mellé az ostornyelet. A delizsánc kiszabadult az árokból, a dolgok lassan helyre rendeződtek a lógerban. Újra barázdának billentek az ekék és hasadt a föld húsa, földalá buktak a tavalyi kórók. Fekete Ferenc repeső lélekkel haladt ökrei után, ostora vállán pihent, kezében kincse volt, a bivalyos törött ostornyele. — Még hogy azt mondták, hogy akkor szül gyermeket az asszony, ha kivirágzik ez az ostornyél — suttogott győzelmesen, diadalmasan. íme. az osiornyél már meg van csak a virág hiányzik a tetejére. De hajh, bizony régebben volt ez már suttogós fűzfa lehajló ága. Sokszor végig mutatott rajta a bivalyos, istálló gőze, szaga járta, hiszen a kéreg is lekopott már róla imitt-amott. Piszkálgatta körmehegyével és ni-ni! Még zöldes, még nem halt meg egészen a leve. Hitek, babonák kavargóztak lelkében össze. Hit az eljövendő gyermekért, babonák asszonya nevetős kacagásáért, becsületért, apró, becéző szerétéiért. Forgatta, tapogatta tenyerében, hátha virágot hajt rá vére melege? Aznap délután bolondja lett az ostornyélnek. ★ Este alig várta, hogy bekerüljön a házba — Anya te, Rebeka te, — suttogott lassan a más három család miatt, amelyek ugyanabban a szobában laktak, — nézzed, itt van a bivalyos ostornyele . . . Rebeka keresztet vetett, mert vallásos asszony volt a maga módja szerint és a sötétben megtapogatta a darabka fát. Még most is benne volt a reggeli veszekedés keserűsége, sóhajtott, mélyen szomorún. — Istenem, Ferenc. Ha ez az ostornyél egyszer kivirágozna . . . — Kivirágzik, Rebeka, mért ezt én elültetem, — suttogott Fekete Ferenc és tétován babrált asszonya hátán. Gondolatban bejárta perc alatt az uraság minden földjét, hogy hova is kék elültetni vájjon? Bent volt,
