Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Szvatkó Pál: Ezüstkor

dányszámban jutott kifejezésre, hanem a lelki hatásban, a katarziszban.

S mi történt most? A közönség olvas, többet olvas, mint előbb, megbeszéli, megkritizálja, amit eléje tesznek, de az irodalom ritkán lép ki a dekoráció szférájából. A legkevésbé az ifjúságnak van viszonya a művészethez. Huszonöt évvel ezelőtt a magyar társadalom komolyan vette költőit, Ady átrázta, mint a hideglelés, Móricz a forradalmiságot jelentette, Molnár a külső eleurópaiasodást. Utolsónak Szabó Dezső ragadta magával az ifjúságot. De az ő útja már elvezetett az irodalomtól. A visszhang egyre felszínesebb és tökéletesebb lett. A jó könyvek kezdtek nyomtalanul eltűnni a közéletben.

Pesti barátunk úgy nevezi: „ezüstkor". Lehet, — de az ezüstkor után a latin recipe szerint a vaskorszak jön, ami általános szempontból korántsem oly siralmas fejlődés, mint feltételezik. Mit jelentett Rómában a vaskorszak? A művészet iparművészetté vált benne, az állam és a fejlődés szolgálatába állt. Igaz, az alkotások művészi rangja csökkent. Az ifjúság kultúrális és szellemi élményeit nem a tiszta művésziességben fejezte ki többé, hanem inkább tettekben igyekezett kiélni vágyait és kiépíteni a gyakorlati civilizációt, amely népeket emel és erősít. A magyar életben amugyis hiba volt, hogy a legtöbb modern és nyugati hatás annakidején túlzottan összpontosítva a művészetben jelentkezett, az irodalomban s megrekedt ott néhány vers, vagy regény formájában, s nem tudott tovább jutni, realizálódni, — vagy ha átkalandozott a politikába, hozzá nem értő és elnagyoló széplelkek martalékává tette a közügyeket.

Ebből a szempontból mi itt Szlovenszkón érdekesen összehasonlíthatjuk a modernség betörését a esetiekhez, a szlovákokhoz és a magyarokhoz. Nálunk a század elején az új idők új dalokban jelentkeztek, a nyugatosok rendkívül magasrangú művészetében.