Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Khín Antal: Szent Márton fehér lova és Márton lúdja

fel jói az ágyát, hogy a tollak repüljenek, mert akkor az egész világon havazik. (Lsd. Brüder Grimm: Frau Holle.)

A liba menesztésre vonatkozó mondás pedig megvan a skótoknál. Ezek azt mondják a havazásra, hogy az Orkney-sziget lakói mellesztik libáikat.

Érdekes törtéineti eredményekre vezethet ennek a mondásnak széles földrajzi alapon való nyomozása.

Országos nevezetességű volt a pozsonyi zsidók Márton lúdja. Erről Csallóközben azt beszélték, hogy nemcsak a legszebben hizlalt libák voltak, hanem arannyal voltak töltve; a pozsonyi zsidók így rótták le adójukat a királynak. Ez ugyan a közelmúltra nézve nem volt igaz, de nem lehetetlen, hogy a középkorban ez a szokás dívott, mert a pozsonyi zsidók Márton-lúdja valószínűleg ebből az időből ered. A jobbágyok legalább is Márton napjára kötelesek voltak a földesúrnak egy hízott libát beszolgáltatni. Hogy az urak fogyasztották, arról Kisfaludy Sándor is megemlékezik Csobánc várának regéjében így:

Késő őszben volt ez a nap:

Már mindenütt elkele Márton lúdja; a Bakonynak Már lehullott levele.

A zsidók ugyan nem voltak jobbágy sorban, de uruknak, a királynak adóztak s a középkorban az adó beszolgáltatása jórészt természetben történt. Szent Márton püspöknek pedig a legenda révén is köze van a lúdakhoz, amennyiben ez úgy beszéli, hogy a szerény szerzetes a libák óljában rejtőzött el hívei elől, akik püspökké akarták választani, de ezek gágogni kezdtek és így kénytelen volt püspökké lenni.

Hogy a csallóközi Márton-lúdja pogánykori maradvány, azt ezen legenda is erősíti, mert a keresztény egyház nagy tapintattal egy-egy pogány szokást úgy igyekezett megsemmisíteni, hogy valamely vele vonatkozásba hozható keresztény szent ünnepét tette arra az időre.

KHÍN ANTAL