Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Szinház - Film - Mulivay Elemér: A legujabban bemutatott magyar filmekről
német színészből hiányzik a kötelező bohémia és meit túlságosn rendszeres munkát végez. Igen. Kint még a bemutató után is komolyan foglalkoznak a bemutatott darabokkal. — Az első előadásokon . . . — Megtörtént már, hogy a huszadik előadás után változtattunk néhány jelenésen. — És? — Az a darab történetesen 140-szer ment, pedig a huszadik előadásig nem volt valami nagy sikere. — Milyen darabok számíthatnak kint sikerre? — Ez ott is elég kiszámíthatatlan. Nem ritka, hogy tudományos vagy gazdasági kérdéseket tárgyal egy-egy darab, de sokszor társadalmi és politikai problémákat. Az ilyen daraboknak persze megvan a maga ellenzéke is. De rendszerint annál nagyobb a siker. — Maga szerint ezeknek a színpadi alkotásoknak a szinműirodalmi értéke . . . — Vitathatatlan. — Akkor a két közönség között kell keresni azt a különbséget, ami a magyar és a német színpad között van? — Nem tudom. A német közönséget maguk a színházak nevelték rá, hogy a színházat ne csak szórakoztató intézménynek tekintse, hanem a kultúra eleven részesének, az emberi haladás egyik irányítójának. A német közönség ki tudja követelni a maga színházát, hogy a színház éljen a hivatásának, de törődik is a színház sorsával — Ez igen. És a színház, az írók alkalmazkodnak? — Igen. — A német rendezők viszont sokszor egyéni dolgokkal is kísérleteznek. — Ezeknek a kísérleteknek mintha nem volna igazi talajuk. Különben is ez inkább csak a külsőségekben nyilvánul meg. Legtöbb rendező ma is az író után a színészt tartja legfontosabbnak. A színész játékára sok gondot fordítanak. Megkövetelik, hogy a színész különböző szerepeket tényleg külömbözőképpen játszón. — Az egyéniségüket azért nem kell megtagadniuk? — Azt hiszem, azt nem is lehet. — Szóval a modern színpadi törekvéseknek nincs terük?
