Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Magyar irodalmi szemle - Féja Géza: Oláh Gábor
OLÁH GÁBOR Juhász Gyula és Oláh Gábor élénken példázzák, hogy milyen volt az elmúlt irodalmi korszakban a vidéki sors. Jóformán mindenünnen kimaradtak s csak az elmúlt években sikerült a figyelmet némiképen feléjük fordítani. Bár inkább csak Juhász felé, Oláhról ma is alig vesznek tudomást, vagy pedig nyegle fölénnyel irányítanak egy-egy nyílacskát feléje. Nem sokkal 1900 után indult útnak. Sokba fogott, változatos és vegyesértékű a termése és ebben a pillanatban nem is akarok részletes, minden munkáját felölelő tanúlmányt írni róla. Ki kellene először szedni sok könyvéből az ölök és örökebb darabokat s ki kellene dolgozni egy Oláh-antológia tervét. Ez egyelőre persze illúzió, meri az apa nem tagadja még gyengén sikerült gyermekeii, sőt leggyakrabban annál jobban ragaszkodik hozzájuk. Inkább Oláh írói egyéniségének leglényegesebb összetevőit s az Adynemzedékben elfoglalt helyét akarom megvilágítani. Fiatalkorában két utazás hagyott éles nyomot benne: az erdélyi s a párisi. Mindkettőről útirajzot írt: Barangolások Erdélyben, Keletiek Nyugaton s egy könyvben adta ki őket. Érdekes írás mind a kettő. Erdély alig jelentett Oláhnak valamit, legjobban Mátyás király szobra kapta meg őt, holott ezidőtájt már készültek Ady Endre forró prózai ditirambusai Erdélyről és az „erdélyiségről". Ady nagyon nemes magot látott Erdély múltjában, melyből szép sors nőhet még. Oláh nem jutott ennyire, inkább külsőségekben, egymásra meredő ellentétekben, romantikus „képzeletcsapongásokban" kereste és találta meg önmaga számára az extázist. Adyban volt bévülről buzogó sorsmámor, Oláhból ez csaknem teljesen hiányzik, pedig „adys" életútra vágyott. Ady már a föl-földobott kő énekét dúdolta és egyre fontosabb lett neki a visszahulló kő kapcsolata földjével. Oláh pedig így sóhajtott: „Kell lenni valami rejtélyes hatalomnak, amely az Ural vidékéről betaszít bennünket Európa gyomrába, szívébe, fejébe s addigaddig nyom nyugat iránt, hogy egyszer az Atlanti
