Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Zerdahelyi József: A levél

Asszony: El.

Gazda (olvas): Nincs nekem semmi bajom . . . csak valami nagy erő fogja a kezem, aztán húz, húz el innen . . .

Asszony: Csuda . . .

Gazda: Az. (Olvas.) Húz. Haza hozzátok. A házhoz ... a kúthoz, amit édesapámmal ástunk és olyan víz van a közepébe, mint a ragyogás, mega harmat. A csikódzáshoz, a vemhes tavaszba, a forró nyári nap alá. A puha földön szeretnék járni. Látni szeretném a kisarjadzó vetést. Ideszaglik hozzám a föld.

Jani (nem érti): Nohát íj jeti

Gazda (szintén): Furcsa dolog.

Asszony: Nem furcsa az.

Gazda: Nem furcsa?

Asszony: Nem furcsa.

Gazda: Aztán mér?

Asszony: Mer ő írja.

Gazda: (megnyugszik). Ö! (Olvas.) Szénaszag száll felém és a mellembe szívódik. Látom, hogy megaratják az életet és kiverítékez a dolog az emberek homlokán, marokszedésbe hajlik a lányok dereka.

Jani (tetszéssel): Hát az éppen így van . . .

(Gazda, asszony, még Zsuzsi is — rosszalással néznek felé, de nem szólnak.)

Gazda (olvas): . . . dereka, asztagok nőnek, gólya szegődik a csősz mellé, pacsirta szól a magas égbe és az egészre a napsugár néz rá . . . aztán visszájára fordul a tarló az ekevas nyomán. (Szünet után mondja): Ha meg nem vastagodik a bőre a szárazságtól.

Asszony: Mert elmotyogja kigyelmed az időt mással . . .

Gazda : Mással? . . . Hallgass hát! . . . Asszony: Hallgatok, no.