Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Tamási Áron: Haszontalan vértanú

rek betakarják magukat, ha ilyen meglettkorú lovat látnak.

A pap csakugyan elindult gyalog s számolni kezdte a lépéseket, de a hatvanadiknál meglátta a feredő tündéreket és a hatvanegyediknél már belézavarodott a számolásba.

— Ecce,

Angeli! — kiáltott fel.

És szédülve nézte az ezeregy csodálatos tündért, amint a harmat-tengerben lubickoltak, amint illatot mertek kebleikre és ragyogóan kifeküdtek az aranysugarakra.

— Felséges!

— mondta s ekkor valami jutott eszébe, hirtelen keresztet vetett, visszafordult és így szólt:

— Sajnos,

szárny nélkül nem haszánlhatom.

Visszatámolygott a lóhoz.

— Megnéztem,

— mondta. — Mehetünk haza.

— Kérlek,

— felelte Pompás és már szerdára viszszarepült.

Jövendő rögtön összehívatta az egyháztanácsot.

— Akárhányat

hozhatok, — jelentette, ha szárny nélkül megfelel.

Az emberek összenéztek: hát ennek elmenne az esze? Ki látott szárnynélküli angyalt?

— Már

olyant nem teszünk ebbe a templomba. Nem azért kínlódtunk huszonegy esztendőt, — mondta a biró.

— Ha

angyal, legyen szárnyal — mondta a másik. — Az én ökrömnek is vagyon szarva.

Újból visszament Jövendő a lóhoz és halottaiból felkeltette ismét.

— Nem

tudsz valahol szárnyas angyalokat? — kérdezte.

— Tudok,

kérlek.

— Hol?

— Fenn

ai mennyországban.

— Oda

nem mehetnénk el?

— Sajnálom,

oda lónak nem szabad bémenni.

— Akkor

feküdj csak vissza.

— Ahogy

parancsolod.

Leült Jövendő is helyben Pompás mellé. Homlokát tenyerébe hajtotta és így gondolkozott szombaton estig. Akkor kigyöngyözött homlokkal újból felkeltette a lovat és így szólt:

— Mit

gondolsz, én bémehetnék a, mennyországba?

— Halálod

árán minden nehézség nélkül.