Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - Fodor Béla: Krúdy Gyula: Az első Habsburg
Az első Habsburg Krúdy Gyula ez év május 12.-ikén halt meg a csendes Óbudán, egy kis földszintes házban. A kor, amelyből kinőtt, az embertípus, amelynek reprezentánsa volt, megelőzte őt ',áz elmúlásban: elmerült, leáldozott már régen, még a háború, előtt. A nagyszerűen léha és elegánsan szilaj, ~a heroikusán könnyelmű és valamilyen misztikus nosztalgiától gyötört magyar ur típusa hamuvá égett még a legnemesebb és legcéltalanabb zsenialitás füzében. A csordultig telt szivü, tündéri, talányos és döbbenetes romantikára ráhullott, vastagon és bambán, a boldogtalanul józan, színtelen realitás, a nyersi és izetlen Ma. Keserves dolog lehetett Krúdy Gyulának ebben a korban élni. Vadidegenek közt, kiknek az agya mást • gondolt, a szive mást érzett s a szeme mást látott, mint az övé. Úgy érezhette magát, mint Schiller búvárja a tengerfenék hüllői között: «Unter Larven, die einzig fühlcnde Brust». Magas, hatalmas termetével kiemelkedett az emberek közül s révedező, szomorú költőszeme elnézett a fejek felett; egy másik, egy finomságokkal és halk csodákkal teli világba nézett, ahol minden más volt, mint a Körút aszfaltján, a harsogó; kirakatok, a loholó adófizetők és a csattogó villamoskocsik barbár vásárján. Egyedülálló jelenség volt a magyar irodalomban. Nem hasonlított senkihez és hozzá nem lehetett hasonlítani senkit. Életműve annyira egyedüli és sajátos, hogy idő kell ,még hozzá, intenzív elmélyedés és széles szellemi horizontokat átfogó, objektiven és tisztán működő értelem, hogy megtudhassuk, hogy voltaképpen ki is volt, mit is jelentett Krúdy Gyula. Most még nagyon közel áll hozzánk, megszoktuk őt köztünk s csak gyönyörködni tudunk bámula’ fosán friss, bük 'os levegőjű és óaranyszinü, meleg művészetében s csak csodálkozni kiapadhatatlan produktivitásán. Teljesen megértem és analitikus módon felmérni még nem tudjuk. Müvei megtöltenek egy egész könyvtárat. Az ismertetések, melyek halála után megjelentek s munkájáról áttekintést nyújtanak, csak a felszínén siklanak át ennek a fascináló irodalmi tüneménynek. A felszín persze ragyogó, varázslatosan furcsa, iiíiélahus, édes, álmodozón pajkos és érzékletesen élő mindenütt, — de azért csali felszín. A mélyre (Regény.) Krúdy Gyula:
