Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos : Regény

— Sokat. De nem eleget.

— Itt is ? Ezen a helyen is?

— Itt is. Másutt is.

— De nem szoktál berúgni ?

— Dehogy nem. Okos ember azért iszik csak, hogy berúgjon.

— Hogy viselkedsz olyankor ?

— Attól függ, mit iszom. A jó bortól jókedvű vagyok, a rossz bortól kötekedő.

— Aztán kikbe kötsz bele ?

— Ez is kétféle. Ha savanyu a bor, akkor a barátaim fizetnek rá, ha pedig keserű, akkor más adja meg az árát.

— Kicsoda ?

— Valamelyik csámpás, aki szép asszonnyal ül.

— És ha az illető nem csámpás, henm rendes férfiember?

— Ha jó bort iszom és szép asszony ül a szomszédasztalnál, akkor minden idegen férfi csámpás.

A cigány idáig néger dalokat reszelt. A prímás a változatosság kedvéért megpróbált áttérni egy magyar nótára.

A távoli égbolton köddé sűrűsödött a kivilágított város éjszakai fénye, mögöttük rejtelmes suttogással zizegtek a sötét hárslevelek.

Juliska magához akarta ölelni minden örömét.

— De jó, de szép !... — áradt ki belőle hirtelen a legnémább könyörgés. — Ezzel a mai nappal 1 o doggá te tél egész tEtemre.

Most már nem beszéltek. Hallgatták, hogy dudol szivükben a legtitkosabb öröm.

Ez már sok is volt, ebből fel kellett ébredni. Juliska megszólalt, hogy megengesztelje a szomorúságát is, amiről idáig megfeledkezett.

— Erzsikének írtál ? — kérdezte bátortalanul.

Feri összerezzent.

— Igen. írtam még ma délelőtt.

Hazudott, nem irt. Amióta eljöttek, azóta eszébe se jutott a lány.

Csodálatos, milyen könnyen megalkuszik az ember a lelkiismeretével, — kezdett elmélkedni magában. — Nem bántja, hogy megfeledkezett Erzsikéről, ahhoz sincs kedve hogy szemrehányást legyen emiatt magának. Minden, de minden önzés. Az ember nemcsak másokkal szemben háládatlan, hanem még saját magával szemben is.

Hátrább már kezdték leszedni az asztalokról az abroszokat. A zene elhallgatott és a helyiség lassan kiürült.

— Menjünk? — kérdezte Feri.

— Mehetünk. Későre jár.