Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája
Bibó Lajos : Regény — Várja meg, bácsi, amíg kijövök. Megnézem van-e szoba, aztán majd meglátjuk, hogy maradunk-e, vagy pedig tovább megyünk. Két perc sem telt bele, már jött is vissza. “ Itt nem szállhatunk meg, — lépett fel a kocsira. Tanácstalanul tekintett körül. — Mit tegyünk? Juliska nem tudott mit mondani. Ferinek mentő ötlete támadt. — Akkor nincs más hátra, levizitelünk az igazgató-tanitónál. Beszélünk vele, ő talán tud valahol két szobát, ahol meghálhatunk. Az öreg kocsis bólintott, hogy neki mindegy, ő elviheti őket az igazgató-tanitóhoz is. Megcsapkodta egy kicisit a két csonttá aszott állatot, aztán felkerült a főutcára. A templom előtti térnél lekanyarodott és behajtott a legközelebbi mellékutcába. — Itt vagyunk — fogta le a gebéket egy épülőfélben lévő nagyobb ház előtt. — Ez az iskola, itt lakik az igazgató. Az épület balszárnyát lebontották, s most kezdték felrakni az uj falakat. Feri azt hitte, hogy az'öreg megtévedt. — Mondja bácsi, nem tévedt maga el? Ez lenne az iskola? Az öreg megsértődött. — Persze, hogy az! — mondta önérzetesen. — Már hogy tévednék én el, amikor itthon vagyok. Az az iskola, aztán a tanító is itt lakik. A kocsidübörgésre a kerítés mögött is mozgás támadt és és egy alacsony, lógós bajuszu, pókhasu kis emberke jelent m|e|g a kapuban. — Kit tetszenek keresni? — simította el a bajuszát a esibukj a szárával. — Az igazgató-tanító urat keressük — válaszolt Feri. A tömpe kis emberke előbb kihúzta magát, aztán mint a kakas, ha szemet lát, sandaformán féloldalra hajtotta a fejét. — Az igazgató-tanítót? Pokornyik Józsefet? — mondta hitetlenül. Feri pillanatig habozott, aztán elszánta magát. Lesz, ami lesz, most már mindegy, nem hátrálhat meg, különben mehetnek aludni a szabad ég alá. — Öt! — vágta ki. A kis öreg mégegyszer megnézte őket, aztán odament hozzájuk. i — Akkor jó helyen tetszenek járni. Pokornyik József vagyok — mutatkozott be. — Pokornyik József igazgató-tanító.
