Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos: Regény

tétét.

— A tanítónő sokszor sírva tanítja á gyermekeket.

Nem tudta, miképpen történt, hogy minden meggondolás nélkül, pusztán játékból, a pillanat kísértésének engedve, egyszerre hangot adott lelke legtitkosabb és legfájóbb gondolatának, de most már nem tehetett semmit, késő volt, kimondta.

Feri válaszolni akart, de ebben a pillanatban egy poros, sátoros nagy autó fordult be a vendéglő udvarára.

A kapu felé tekintettek.

— Kik ezek ? — kérdezte Feri. — Csak tán nem Szoboszlay ék ?

Tényleg az alispánék voltak. Szoboszlay rándult át Leiéről egy sereg fiatalemberrel, hogy egy kicsit kimulassák magukat. A jókedv egyszerre fellobbant. Az asszonyok szemében kigyulladt a meleg éjszaka igazi öröm tüze.

Szoboszlay elintézte a bemutatkozásokat, aztán kimutatott az udvar közepére :

— Csülökre 1... — szólt oda a fiataloknak.

A banda egyszerre megbomlott. A cimbalmos a verő nyelével, a nagybőgős pedig a nyirettyű fájával kezdett el dolgozni.

Szoboszlayék már Leién is ittak, s az egyik joggyakornok, aki vele jött, s aki ott táncolt Erzsikével a banda előtt, elrikoltotta magát:

— Nyomd rá ! Ne sajnáld ! Sohse halunk, meg I Az asztalon felsorakoztak a pecsétes üvegek.

Feri odafordult Szoboszlayhoz :

— Honnan jöttök ?

— A Koronából.

— Ilyen korán otthagytátok a mulatságot ?

— ördögöt hagytuk, — trüsszentett Szoobszlay. — Alszik az egész Lele. Szent Istvánt nem ülik meg, csak a falvakban meg Budapesten.

Böcögő öntött a poharakba.

— Isten hozta méltóságodékat! r

— Proszit, urak!

— Proszit!

— Isten éltesse, — ütötték össze poharaikat.

Szoboszlay megvárta, amíg a beszélgetés megindul, aztán odahajolt Ferihez :

— A te számodra meg újságot hoztam.

— Remélem, jót?

— Jót. Nem egészen jót ugyan, hanem olyan megjárjál.

— Miről van szó? — érdeklődött Feri.

Szoboszlay előbb ivott, szokása szerint száját kiöblítette borral, s csak aztán felelt: ,