Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos: Regény

— Akkor szólok a cigánynak, hogy t oldj a meg egy kis ráadással.

— Hagyja, hadd pihenjenek szegények.

Odasimult Ferihez, félvállával gyengén rádőlt és körülsétálták néhányszor az udvart.

Böcögő Eleknét, a patikus pedig Böcögőnét forgatta meg, Böcögő úgy fújt, mint egy cséplőgép.

— Hiába no>, — törülte le homlokáról a verejtéket, — csikókoromban jobban birtam.

Döngicsér máris kész volt a felelettel :

— Abban az időben még könnyű volt.

— Miért?

' — Azért, mert a kállai kettős csak úgy volt az igazi, h;a négykézláb járták.

Böcögő nem akart neki adós maradni.

— Adótárnok ur havasi, hát jobb lesz, ha hallgat. Az urak ott a havasok között láncra követ bokázták, ahogy a medvéktől látták. Az én időmben a kállai kettőst az asztal tetején cifráztuk. Mégpedig rogyásig.

— Szóval a végén mégis csak rogyásig?

Böcögő látta, hogy nem bir vele. Megadta magát.

— Hát négykézláb. Azért mégse simmi volt, se csarltszton.

Megbuggyantották a poharaikat, nevették az asszonyaikat, akiket megint táncba vittek.

Feri ismét Juliskával körözött.

— De könnyen táncolsz, te kislány, — dicsérte.

— Ugyan, — szabadkozott Juliska.

— Komolyan mondom, — erősködött Feri, — te vezetsz engem, nem én téged.

Az arcát figyelte a lánynak s akaratlanul is végigsiklott rajta a tekintete. Megfoghatatlan, milyen más, mint Erzsiké. Ha jól emlékszik, egyszer már össze is hasonlította őket. Hogy is ?

Nem jutott az eszébe.

Alighanem úgy állapította meg akkor is, hogy Erzsiké virág, Juliska pedig csak bimbó. Elmosolyodott magában. Vájjon kinyilik-e valaha ?

Úgy kezdte faggatni, akár egy gyereket.

— Hányszor táncoltál Bendeguzzal ?

Juliska minden elfogódottság nélkül felelt:

— Azt hiszem, ötször.

— ötször

? Ne mondd.

— ötször

vagy hatszor.

— Ej, az áldóját, nem sok ez egy kicsit, gyerek ?

— Miért? Te sokaUod ?