Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibő Lajos : Regény

ellened elsütni, szerintem az volna a legokosabb, ha hasonló*-' képpen te is legalább harminc és felest szegeznél a mellének.

Juhász Feri az alispánra tekintett:

— Mi volna az ?

Szoboszlay csodálkozott, hogy a fiatal doktor nem értette meg rögtön, mire gondol.

— Mi volna a mi nagy ágyunk? Az fiam, ha egyszerűen hazajönnél. Ha itt Pesten rögtön becsuknád a boltot. Ha megírnád vagy megüzennéd az öregnek, hogy levegőválto zásra van szükséged, aztán ráadásul azt is beláttad, ho;gy annakidején neki volt igaza. Ha tudomására hoznád, hogy időközben magad is rájöttél, a gazdálkodás csakugyan hasznosabb dolog, mint örökösen nyavalyás em’ e ekkel nyügösködni, Meg kellene neki Írnod, meggondoltad magadat, félretetted a haragodat, hazajösz, megpróbálod, nem rugre el az eke, ha neki dűlsz a szarvának. Ha azután hazajösz, könnyen leszerelheted az öreget, azt a bosszúálló kis sárkányt pedig egy-kettőre kifüsr tölheted a házból.

Juhász Feriben határozatlan érzések kavarogtak.

— Ez a tanácsod, bátyám? — kérdezte tétován.

— Ez.

— Komolyan ?

— Komolyan. Én ezt tartom egyetlen eredménnyel kecsegtető megoldásnak.

Juhász Feriben egyszerre elhalt minden lázas érzés. Átsuhant rajta, hogy ilyen körülmények között máris elvesztette a csatát. |, <

— Akkor történjék, aminek történnie kell — mondta lemondóan. — Én nem zárom be a rendelőmet csak azért, hogy béresnek álljak be édesapámhoz.

— Ki mondta, hogy béresnek állj be hozzá ? Úgy látom, nem értettél meg. Én nem azt tanácsoltam, hogy mondj l|e1 az orvosi gyakorlatod folytatásáról, hanem azt, hogy gyere haza lés akadályozd meg a készülő szerencsétlenséget. Békülj ki apáddal, vágd le a körmeit annak a kis véresemadárnajk, amikor aztán mindent jóvátettél, megmentetted a Juhász-becsületet meg az ősi Juhász-vagyoni, akkor szépen elköszönsz és visszatérsz ismét a pesti rezidenciádba.

Juhász Feri gondolkozott. Nem tudta, mi tévő legyen. Édesanyja, korán elhunyt szenvedő édesanyja jutott hirtelen az eszébe. Szive egyszerre félelemmel és áhítattal telt meg. Nem, nem! — sikoltott benne egy hang, az apja nem gya\lázhatja meg uj házassággal az ő édesanyja emlékét. Ha ez megtörténne, ennek a szörnyű kegyeletsértésnek minden bűne az ő lelkén száradna«