Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-12-01 / 10. szám - Lippay Lajos: A Szentföld mai képe
(•mereHerjesztéa «bizonyos mellékizzel» imádkoznak, ezzel azt akarjuk jellemezni, hogy a lakosság 90 százaléka, zsidó, keresztény, mohammedán. egyaránt alamizsnából és a vallási intézmények támogatásából él és oda megy imádkozni, ahol többet kap. A naplusziakat meg korlátoltaknak kiáltják ki, mert a felláhoktól származnak, akik a legalsóbb néposzlályi képviselik, akiket mégj a nomád beduin is megvet; sőt a felláhok maguk is tudatában vannak korlátoltságuknak és ha a jó ízlés ellen vétenek, azzal mentegetik magukat: «mani fellah ?» - vájjon nem felláh vagvok-e ? A szamariai Napluszbaii találunk még szamaritánusokat is, akik a régi babiloni telepesek és fogság idején visszamaradt zsidók keverék népének utódai, tehát két és félezer éves nép, akiket ma történelmi érdekességnek tekintenek. Körülbelül 120 család él ma belőlük Napluszban, egymás között házasodnak, főpapjukkal az élükön zárt életet élnek, könnyen felismerhető, jellegzetes ruhát hordanak és sem zsidóknak, sem poganyoknak nem mondhatók. így sikerült nekik két és félezer éven át fennmaradniok; igen érdekes és az idegenektől nagyon látogatott Nisan hónap 13.-án a. Garizim hegyén ma is megtartott véres áldozatuk a húsvéti báránnyal. A móhammedánoknál és a zsidóknál kisebb számban van a harmadik csoport: a keresztények csoportja. A Szentföldön három kort jelölhetünk meg, amikor a politikai hatalom a keresztények kezében volt: a bizánci kor a VII. század közepéig, a keresztesek kora a XII. században és most az angolok uralma a világháború óta. A keresztények három nagy csoportja él Krisztus szülőföldjén: a katolikusok, a keleti szakadárok és a protestánsok csoportja. A katolikusok latin szertlartásu csoportja a jeruzsálemi latin szertartásu pátriarkát'us körül csoportosul, amelynek ötven plébániáján ^5.000 hivő él 60 világi pap vezetésével, de a népesebb plébániákat a városokban a szerzetesek vezetik. A katolikus szerzetesek és szerzetesnők nagy számmal vannak képviselve a Szentföldön: a 26 férfirendnek és 28 női rendnek több száz tagja működik az iskolákban, az árvaházakban, kórházakban, zarándokházakban. és más üdvös intézményekben. A katolikus egyház intézményei a legszebb, legnagyszerűbb alkotások a Szentföldön és méltán éri emiatt tekintély és megbecsülés az Egyházat, de nem hivei miatt,, akik inkább a szegényebb néposztályból kerülnek ki és nagy részük alamizsnából tengeti életét. A katolikus Egyház latinszertartásu hívein kivül képviselve vannak a bizánci (görög), örmény, kopt, szir és maronita szerftartások is. Az előbbiekéi a Haifában székelő bizánci püspök kormányozza, aki 16.000 hívőjével az antiochiai görög katoli-