Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-12-01 / 10. szám - Dallos Sándor: Hogyan maradt el a dékántól a Marcsa
Dallos Sándor: Mese kácsiíéját a kalapácsommal véletlenül. Temesd el, hogy ki ne tudódjék az eset s nem leszek háladatlan. ' A dékán épp az álmot öklözte a szeméiből s csak csámcsogott, de látván, mi történt, nevetni akart, de nem mutatta ám, hanem fölült a lóra. Még az ágyból se kelt ki s azt mondta : — Hallod^e, te suszter, értem én a te nagy bajodat, akibe a hertélen természeted kevert, de nagy dolgot kívánsz te éntőllem, jól tudod. A Marosa hótt s a kalapácsod nyoma ott a homlokán, (amint hogy ott is volt,) hát az'akasztófával játszol, tudhatod, de én segédek rajtad, ha szabsz nekem egypár jó zsirosbőr csizmát, a két gyereknek a feleségemnek meg egy-egy pár jó cipőt delegász azonmód s toldasz hozzá ölven forintot még nekem, mert tudod, szegény ember vagyok s köll a pénz búzára. De az ötven forintért,, rögtön hazaszáladsz, a négypár lábbeli meg itt legyen nekem harmadnap estére, aszondom. No vakarta a fejét a suszter, de csak hozta nyomban az ötven forintot s azonnal neki is állt szabni a bőrt a dékánéknak. Hogyne állt volna neki, mikor már éppen feje fölött állt az akasztófa. A dékán meg röhögött s azt mondta a Teleségének : — Hallod-e, Juli, aligha nagy pénzt nem terem nekünk a Marcsa ! Azzal fogta a hóttat,. betette a kukoricagóréba az emberi szemek elül, de éccaka megint kivette, vállára vetette s odaállitotta a szabó ablaka alá, még meg is támogatta ákkuratosán, hogy el ne dűljön úgy, hogy éppen olyan volt, mintha aMarcsa elevenen lesne be a szabó ablakán. A suszter kalapácsának nyomán megegyengette a Marcsa homlokán túróval. A suszter ezt megcselekedte, hazament s lefeküdt. Reggel meg, ahogy megvirradt, megébredt a szabó, nekifogott koránosan a munkának, mert hogy éppen az egyik legénynek csinálta a vőlegényi ruháját, aki délben esküdött. No» nekifogott, hanem ahogy a tűbe akart volna befűzni, csak mindig melléje böködött ám a luknak a cérnával s látta, hogy nem lát. Föltekint akkor s látja ám, hogy valami asszonyféle bámul be az ablakon s elfogja előlle a világosságot. No megbosszankodott. — Hallod-e, te asszony — aszondj a a Marosának — mifenét Lejselkedel te itt az én ablakomnál, nem vagyok én legény, hanem házas vagyok ! Eregy onnét, nem látod-e, hogy vőlegényi ruhát készítek délre s nem látok a tűbe befűzni miattad ! Mozdult is volna a Marcsa, ha nem lett volna hótt, de hótt volt, hát csak állt ott tovább, mintha nem is hallott volna semmit. No hanem elfutotta erre a méreg a szabót, kapta a nagy, ollóját, akivel a szöveteket szokta szabni s igyen kiálto-Ut
