Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - N. Jaczkó Olga: Diadalszekér
Elbeszélés nyésznek, ott már enyhe füvesek is vannak és eltengődik az ember legigénytelenebb kisegítője: a juh, a kecske, a szamár. Lejebb már ki legeltethetjük a tehenet is, még lejebb már lóval szántanak a zab alá és ott, ahol szinte véglegesen elmarad a természetadta szépség a sziklák, az erdők szemelkápráztató fönsége, ott terül az ember elé az áldás, az élet. A búza! Ha egyetlen egyszer vethettem és arathattam volna a saját búzámat! De mivel kell odafent az embernek megküzdenie, amig szájába teheti a kenyeret! Tanítás után felmegyek az erdőbe és fát döntögetek. Heti szünnapkor szekérre rakom és le viszem az ökr öcskékkel a városba. Mert ha nem veszünk be valamit az úgynevezett mellékesből, nem képes az ember rendesen felnevelni a gyermekeit. S minálunk a mellékes nem szántóföld, hanem erdő. Hat hold. Maguknak persze van földjük, de nem vetik be. Ha én legalább öreg napjaimra jutottam volna ilyen helyhez!Mária közben feltálalta a vacsorát, s az öreg óvatosan öntött a teájába nehány csepp rumot és szép, szabályos szeleteket metszett a szárazkolbászból. Nagyon rendesen és tisztán csinálta, de Ella a kályha zugában mégis úgy összerezzent, mintha megszúrták volna, valahányszor a zsebkéséről ügyeskedte szájába a kolbászszeleteket.— Húgocskám, ádjon a másik kisasszonynak egy kendőt, éjszakára pedig bodzateát, — ajánlotta jóhiszeműen a vendég, aki észrevette az Ella borzongását, de sejtelme sem volt annak igazi okáról. — Ugylátszik, a hideg' leli. — Persze — nézett az Ella lábára—báli cipőben járunk télviz idején! Az én feleségem egész télen halinacsizmát visel, amit a nép készít. Igen jó viselet ez, nem reumásodik meg benne az ember. — De kedves bácsi... hol fog éjszakázni? — igyekezett más irányt adni a társalgásnak Mária, aki észrevette, hogy Ella nejin soká bírja.— Hát a szomszédban kérem, — mosolygott Ladomirszky, — mindig ott szoktam szállást kapni. Jó nagy a szín, behajtok szekerestől. Jászol is van, oda fekszem. Nem hagyhatom magára sem a jószágot, sem a fát. De egy kis melegedésre be fogok nézni máskor is, ha megengedik. Most már elkotródom, meg kell még itatnom.— Bácsi, — bontott ki Mária iegy teveszőr takarót, — vigye ezt magával, nagyon hideg lehet a színben! — Köszönöm, köszönöm. Igaz, hogy rámfér, mert nekem nincs ilyen jóféle, csak az a fajta, amit rongyból szőnek az asszonyok; de szinte kár magamfajta gazdaembernek az ilyen finomság, — szedelőzködött az öreg a pokróccal...... Ella sóhajtva lépett elő, mihelyt elment és szélesre tárta
