Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-03-01 / 3. szám - Reményi József: Amerika esztétikai megvilágításban

Reményi József : Amerika esztétikai megvilágításban

vagy a pittsburghi Carnegie képtárba, az meggyőződhetik arról, hogy nemcsak európai alkotások függnek a falon, hanem sokszor technikai vagy meglátás szempontjából eredeti amerikai alkotások is, nem csupán a nemzetközileg ismert Sargentok és Whistlerek. Maynard Dixon, Preston Dickinson, William Langson Lathrop, Charles Webster Hawthorne. Rockwell Kent vannak olyan festők s a rézkarcolók közül Rőt Partridge, Armind Hansen olyan művészek, hogy akármilyen európai képzőművészeti kiállításon feltűnnének. És higyjék meg az európai olvasók, hogy a művészet itt is bővelkedik vértanukban, itt is találkozni az örök harmónia-keresés éneklő szivü szerzeteseivel, akik elviselik a nyomort, mert lelkűk gazdag, s akiknek műhelyében a lázas és építőén nyugtalanító, részegítő józanság, a művész ihletének forrása ép annyira otthonos, mint az európai stúdiókban.

Architektúra? Sok a tucatfelhőkarcoló, sok a templom, mely úgy hat, mintha theológiai raktár volna, sok a spanyol és holland utánzatu „nyári lak“, de Amerikáról, mint esztétikai élményről beszélek, ennélfogva jól esik bizonyos szuggeráló külsejű new-yorki felhőkarcolókra gondolni, amelyek úgy hatnak, mint az amerikai szépségvágy felkiáltó jelei. Megkapóan monumentálisak s ha repülőgépről nézzük őket vagy hajóról, kell, hogy megfogják a képzeletgazdag kíváncsiságot, kell, hogy rémülettel és megindultsággal vegyes hatást váltsanak ki belőlünk. Van felhőkarcoló nem csak New-Yorkban, hanem Chicagóban, Detroitban, Clevelandban is, amely harmonikus sudarságával úgy hat, mint az architektúra fenyőfája, mint az ipari és kereskedelmi civilizáció eget kereső sóhaja. Frank Lloyd Wright, az építész, valósággal költője az anyagból kiénekelt, kiformált háznak, akármilyen célt szolgáljon is.

Ha pedig a táncban keresünk művészi élményt, ne csak Isadora Duncanra gondoljunk, hanem a többi között arra, hogy például Mary Wigmant, Harold Kreutzberget, a mai Európa legkülönb táncművészeit százezrek látták, méltányolták Amerikában. Százezrek, s ez nem amerikai túlzás, hanem a tényállás megállapítása.

Végül hadd mondjak egy-két szót az amerikai színházról. Nem a tipikus Broadway látványosságról akarok szólni, hanem a „little theatre“-ekről, ezekről az irodalmi színházakról, ahol Paul Claudellel kísérleteznek (Paul Claudelnek nincs színháza Párisban, amióta Copeau elhallgatott), s orosz kommunista színdarabokat hoznak színre s Lenormandot bemutatják az amerikai közönségnek. Szinte fanatikus odaadással, azt mondhatnám : az amerikai naivság művészi érzékenységével, gyakran a becsületes dilettantizmus rajongásával igyekeznek itt hódolni a színművészet és szindarabirás uj hangjának, uj hangsúlyozásának, uj táv