Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - Doblhoff Lily: Kenyérre vágyó orosz parasztok között
Útleírás újra az a legfontosabb, hogy mit szól a külföld ehhez vagy ahhoz, mindenki, akivel beszél az ember, azonnal kérdésekkel ostromolja, hogy ez vagy amaz, szebb-e jobb-e itt vagy odakint? Mert az «odakint» érzése van itt mindenkiben, mindennek szemben, ami nem orosz, ami nincs itt, ebben a hét pecséttel elzárt világban és amiről tulajdonképpen csak hallomás utján tudnak,' mert utazni innét mindenkinek szigorúan tilos, sőt még külföldiekkel sem jöhetnek össze, nehogy meghallják, hogy «odakint» más rendszer mellett talán könyebb, egyszerűbb, mindenekelőtt emberibb az élet. «Emberi»... ez a szó szinte ismeretlen fogalom a mai Oroszországban, amely pedig azzal a jelszóval indult, hogy az embereket akarja boldogítani. Az ember itt csupán szám, tömegcikk, melyet a rendszer, nemcsak felhasznál, de el is használ. Az itteni életnek egyik sarkalatos alapköve, hogy ne a jelenben éljen az ember, hanem kizárólag a jövőben. Emiiéi a számításnál csak azt felejtik el, hogy ezt a «jövőt» a most élők közül a legtöbben nem érik meg, mert közben, ha nem is mindig éhen, de mindenesetre meghalhatnak.A 20-ik században majdnem bárgyúnak hangzik az éhhalál szó, amikor minden gyermek hallott arról, hogy a világ igen sok táján búzával futenek, vagy kávét dobnak a tengerbe. Hogy emberek ezrei meghaljanak, mert nincs eledelük......ez a tény mindenkinek, aki nem látta azt a saját szemeivel, örökké érthetetlen marad. Charkovban megnéztem az uj, igen nagyszabású építkezéseket, a «Tervek házát», melynek tizenöt emeletén mindenkinek csupán az a kötelessége, hogy terveket szőjjön. Megnéztem a húszezer nézőre berendezett sport-stadiont és a kóbor gyerekek otthonát. És azután, napnyugtakor elindultam autón a városon keresztül. Amikor felértünk arra a dombra, amely a Lopán folyó túlsó partján emelkedik és amelyről az egész várost a lába előtt látja az ember, egy pillanatra elfelejtettem minden politikát, minden idegen, lelkemnek, világfelfogásomnak és meggyőződésemnek ellentmondó rendszert és csupán a régi templomók arany kupoláiban és az uj 'felhőkarcolók óriási méreteiben gyönyörködtem. A nap olyan békésen sugározta be a várost, hogy az ember elfelejtett gyűlöletet, küzdelmet, nyomort.....de csak pár percre: amikor tovább akartunk menni, az autónak meg kellett állni valamilyen közlekedési torlódás miatt. És amint ültem a kocsiban és néztem a járókelőket, egyszerre a mellettem lévő ház kerítése előtt látom, mint tántorog egy 14-15 éves lány, mint kapaszkodik meg a kerítés vasrácsába, mint esik el, mint hanyatlik hátra. Mire kiszálltam és hozzá szaladtam* már eszméletlen volt és alig lélegzett.
