Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - Doblhoff Lily: Kenyérre vágyó orosz parasztok között
Kenyérre vágyó orosz parasztok között (Copyright by Magyar írás.) Doblhoff Lily bárónő most tért vissza kéthónapos szovjetoroszországi tanulmányutról. Moszkva, a mai fővároson kívül alkalma volt a mostani európaiak számára elzárt Ukraina és Kaukázus tartományokba is elmenni és ezen a tanulmányúton szerzett tapasztalatait az egész világsajtó átvette. A Magyar írásnak alkalma volt egy eredeti cikket kizárólagos közlési joggal megszerezni. Ha Moszkvába ér az ember, minden, végtelenül idegennek «másnak» tűnik. Mikor először járkáltam ezeken a keskeny uccákon, amelyeken ember-ember hátán tolong és igyekezik magának utat törni, azt hittem, hogy nem csak egészen más környezetbe, de egy más világba is jutottam. De ez az állandó csodálkozás a teljesen másszerü lelki beállítás és a mindennapi élet eltérő beosztása fölött csak addig tart, amíg az ember ki nem megy Moszkvából, az igazi, nagy orosz pusztaságba. Ettől a perctől kezdve aztán látni, hogy Moszkva még némely tekintetben legalább igyekszik «Európát» játszani. Az orosz steppe végtelensége, épen úgy, mint a mai rendszerből származó igazi szenvedés csak odakint, Isten szabad ege alatt nyilatkozik meg a maga teljességében. Amint a vonat elhagyja Moszkvát, ott robog a karcsú, fehéren csillogó nyirfaerdőkben, melyeknek hangulata már Turgénjeff átlátszó, nemes elbeszéléseiben is megkapott. Olyan különös ezekben a nyirfaerdőjk|ben, hogy minden fa olyan frissen fiatal benyomást kelt, mind hajlékony, szűzies, sehol sincsenek terebélyes, méltóságteljes fatörzsek, semmi «tiszteletreméltó» csak — a vasúti ablakon át is — a bizakodó reményteljes, fiatal hangulat árad belőlük. De amikor elhagyjuk a nyirfaerdőket, egyszerre valami összeszoritja az ember szivét: órákig halad a gyorsvonat szántóföldeken keresztül és órákon át nem látni nyájakat, legelő gulyát és így még szomorúbban hat a vidék távoli, mintegy valótlan, kopár levegője......pedig: körülöttünk termőföld van és mégis az élő állatok hiánya folytán kihaltnak, sivárnak érzi az ember. Addig beszéltek újságban, rendeletben, könyvben, rádióban és propaganda-szónoklatokban, hogy a gép mindent helyettesit és mindenre használható, mig az éhség hatása alatt szép sorjában megették az állatokat, pótlásról nem gondoskodnak és most csodálkoznak, hogy a
