Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - Oláh György: A Kossuthok
A Kossuthok Az uj, erősen magyar generáció vérben, vasban, viharban fogant szelleme szólal meg ebben az írásban. Félelem nélkül keresi az élet valóságait és félelem nélkül szegődik melléjük. Ki ne ismerné, ha máshonnan nem, hát Mikszáth elbeszéléseiből, azokat a szlovák hegyek közé szorult apró nemesi fészlkeket, ahonnan annyi mozgékony, jó külsejű vezetőembert, anynyi szint és kedélyességet kapott a magyar intelligencia. Ami fantázia és lendület csak volt a multszázadi középosztályunkban, majd mind ezekből az apró zólyomi, turóci, sárosi, zempléni, nógrádi kastélykákból került ki. Ezek szlovákos nevű, őstrégi családok, akiknél a sok gyermek és a szegénység szinte törvény volt, egyebet nem is adhattak fiaiknak a jó fellépésnél és az úri igyekezetnél. Talán ezért is van az, hogy a régi1 Magyarországon éppen innen csinálták a legérdekesebb hár zassági, politikai és hivatali karriereket-A Kossuthok kis faluja a turócmegyei Kossut is ilyen sók gyermekkel, sok nagynénivel telezsúfolt szegény, de árpádkori származására büszke nemesi fészek lehetett- Volt idő, mikor hathét kúriát laktak benne a Kossuthok a szegényebbeknek nem igen volt több földje mint egy-egy gazdag szlovák jobbágynak, de azért biztosan mind négyesen mentek be a megyegyülésekre s ha odahaza szlovákul folyt is a tréfálkozás, az öregek «Jaksze* más sztari»-v.al köszöntötték reggel egymást, bent a megyeházán ők voltak a latin orátorok. Még abban is, ahogy ebből a túl zsúfolt, szegényes uraságból szétszéledtek, volt valami, ami csak a szlovákságra jellemző. A drótosok kerekednek igy föl a magyar síkság felé egy-egy tavaszon szerencsét próbálni, ahogy ezek az ősnemes Kossuth-fiuk nekiindultak le az Alföldnek, a teljes elszegényedés elől hivatalt keresni. Az alföldi magyar, ha csak a török nem kergette, sohasem vetődött volna olyan messzire, ahova ezek a fiatal Kossuthiivadékok elkerültek. Az első Kossuthot, aki az ősi fészektől messze vándorolt el, a kuruc felkelésekben résztvevő Tamást egyszer csak Erdély szélén, Közép-Szolnokmegyében találjuk mint számottevő megyei 'birtokost. De aKossuu thok második igazi otthona a zegzugos túróéi hegyek után a középzempléni lapály lett, az a vidék, ahol még nem kellett elszakadni a hegyvidéki levegőtől, a kedélyes otthonoktól,. A nagy hegyek szele is közel érte őket, az öregebbek itt is szlo vákul
