Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-10-01 / 8. szám - Darkó István: Utrakelt hajlék
Darkó István: Utrakelt hajlék télikabátot, meg muff ot, lesz minden ! Én ma lázadok ! K... Ne haragudjatok, ha őszintén elmondom ezeket Józsikám, az Isten sokáig éltessen !... Elmult-e már tiz óra-? Eszébe jutott az őrmester és az is, hogy tizenegyre hazamenést Ígért. Könnyesen ütötte össze a poharát a többiekével. A járásbiró odament hozzá és megölelte : — Én értelek, Bálint. Más senki, de én értelek... Ha tudnád, hogy élek én otthon ! — Aki busul, dögöt ér I Igyunk, mert akkor szép a magyar ember, mikor részeg ! Megvert az Isten, de nem hagyjuk el magunkat. Szeressétek egymást, magyarok. Ahelyett, hogy utálnátok egymást, inkább szeressétek!,... Támogassátokegyr mást! A telekkönyvvezető már így szónokolt. Mindnyájan lelkesedve ittak. Testvéreknek, egy értei mén lévőknek érezték magukat és ez az érzésük olyan erős volt, hogy az Isten előtt is kellett valamit jelentenie. Különben mért engedte volna, hogy annyit igyanak ? — Bion, rászorulunk, hogy egymást támogassuk. Bion, támogassuk is egymást. Ne legyen úgy ezentúl, ahogy eddig volt: Jóban barát, rosszban nem lát! Bion igazság... így motyogott a. fogatlan, öreg Stein bácsi. Eddig egy' fia szavát sem lehetett hallani. Hogy most megszólalt, mindnyájan boldogan helyeseltek az öregnek. Stein bácsi ötven éven keresztül volt erdőmérnök. A komoly erdőkben tanulta a hallgatás, helyesebben a hangtalan beszéd bölcs tudományát. Nagy dolog volt az, amikor az öreg is véleményt mondott valamiről. Súlyát érezték annak. Guszti káplán rácsapott az asztalra: — Ehhez nem értünk mi! Nem szóbeszéd, tett kell már ide. Gazdasági alapokra kell fektetni a magyarság megszervezését. Mit annyi politikai üvöltözés ! Adjatok segítségét mindenkinek, aki rászorul. Jut a háborús vagyonokból, jut azt a meg veszekedett széthúzó csűrbe fajzatiát az egész csordádnak ! Csal? mereszti egymásra mind a szemét. Beee, és megpucol, ha a puszipajtás, a cimborá, a bruderkám bajba jut!,... — Segélyegyletet kell szervezni ! — szólt közbe Bánóczy tanár ur. Mindenki vagyona állásának tehmészete szehint legyen köteles hészt venni benne, de a legutolsó szegény is, akib nek két khajcáhja van, az egyiket adja oda ! A szerkesztő ur most már támogatóiig helyeselt a tanár urnák : — Úgy van. És szerény nézetem szerint még egy lépéssel tovább is kell menni. Olyan közvéleményt kell teremteni, mely kiközösíti magából a széthuzók’at... Például valamelyik család'
