Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-10-01 / 8. szám - Lányi Menyhért: Saulus megtérése
Saulus megtérése (3.) És akkor Saulus kilépett háza tornácára és kínzó tépelődése lassan elült. És látta a várost az est-alkony tiszta sugarában és békesség és megértés szállt lelkére: — íme, a csillogó paloták, amikben nem honol boldogság, csak szüntelen hajsza és az arany vak epedése. íme a templom,/ amelyben mirrha száll és áldozatok vérének nehéz szaga és ősi zsolozsma, amikben nincs hit és nincs bizodalom. íme a helytartó és a katonái, íakik a hatalom hideg szavától parancsolva ölnek és igaztalanságokat tesznek, övék a földi hatalom hideg burka., de kegyetlen üresség ez, mert a lelkek idegiének tőlük. íme, az iskolák, ahol uj és formás képekkel aggatják tele az ősi vázat, amely belül hideg és üres, mert nem (nyújt üdülést a szomjas telkeknek. íme, a szép köntösök, ékszerek, festékek és illatok, amik eleven csontvázakat takarnak, mert nincs tartalmuk. És akkor mintha valahonnan a felhők mélyéből közeledő hang kérdezné az anyjához megtérő fiú boldog izgalmában: — Miért késlekedsz? Nem látod, milyen kevés árat fizetsz azért a tündöklő kincsért, amit kapsz? Egynéhány cifrálkodó köntöst, üres órákat., tartalmatlan szavakat és avult világot. Ha koldusán fetrengsz majd az ut; porában, csillogóbban gazdag leszel, mint vagyonod teljében, mert egy egész világ melegét kapod, amit ha két kézzel osztasz is.í5 még mindig annyid iparad, ami régi világfod fölé emel. Állj ki a Templom lépcsőjére, a terekre, az iskolák termeibe, a rabbik szine elé, a szegények odújába és két kézzel szórd szét köztük a mennyei kincset, ami ime telkedbe gyűlt. És ne fukarkodj vele az ellenségeid számára se, mert kifogyhatatlanul megtelt véle a te szived. És akkor Saulus visszatért belső szobájába és bágyadtan és megverten leült szobája földjére és bő könnyei megadón peregtek szemeiből, amik hunyorogtak a nagy csillogásban}. És lelke , mint tunya gyermek, húzódozva indult az útra, amelyre könyörtelenül parancsoltatott és szemrehányón súgta : — Mondják, azt tanítottad, Szűk kapun keresztül megy be az i gazság. Szűk a te szereteted, kapuja, olyan szűk, hogy ruhámat is le kell vetnem, hogy átférjek rajta. Azután magára öltötte legszerényebb zekéjét és elindult;* 7
