Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-10-01 / 8. szám - Balla Borisz: Az éjszaka misztikája
Balia Borisz: Az éjszaka misztikája tudomásul venni, hogy ez a világ igazi arca. S miért nem a szent-modányi alkony1,... A sebláz forrósága az oka vájjon, hogy még nem érzem az égő vidék iszonyatos hőségét és nem futok be a templomba? Óh, még nem futok, talán csak' a láz melege az, csak a lázé... Sárgában ég körülöttem a világ, a szelek azonban ott távolban, ott messze, messze északon feketédnek már; sötétbe hajlanak. Uram, az éjszakát mi nem kerülhetjük el ! De miért küldsz mindenre éjszakát s mindenkire miért küldöd a Te tatáraidat ? A fekete üszkös falai? felett egyre szállt a litánia fehérsége, fáradt éneke... Ezek a romok s füstölgő palánkok és üszkös gerendák olyanok, mint az én lepergett életemnek büneiy Rémületes csöndben néznek most reám mindenfelől. Én várom, meg kell vámom még az esti csillagot. E csillag fényében akarok búcsúzni, mindattól... ami mégis... szép volt... e világban. És talán — én kivétel leszek és megmaradok... — Me-ne-kü-lés... Menekülj... A Tamás bástya felől furcsa fekete tömeg rohangál. A kiáltás a szivemet éri s mindenem olyan, mintha jéggé fagyna s ugyanakkor verejtékes hőségben fulladozik minden élet bennem: Imhát elért az est, mindennek halála. Dübörgés közeledik alulról, Jézus, már egészen közel hallom ! Lehanyatlok a falról s a sírok keresztjei között, a halotti színben leáldozó világban, mint űzött kutya, négykézláb mászok a templom felé. Oh, nincsen szépség, csak a bánat szép. Megszorongatod a lelkeket, Jézus, kutyasorba űzöl minket, Jézus, tatárokkal kergetsz minket, Jézus. Odabent már halkabban énekelték: Agnus Dei, qui tollis peccata mundi... misemre nobis. S éli is ezt sóhajtottam és nem kívántam az alkony fényében egy pestises világ szépségeit látni... Nem a mi világunk ez itt, a tatárok és a pestis világa marad már örökké. Akkor kijöttek valamennyien a kereszttel; nagy hosszú precesszióban. És én veiül? együtt letérdelve a templom elé, nem vágyódtam semmire már. Csak lehunyt szemmel vártuk a tatárokat. Jöttek. Már jöttek... * Itt ülök az íróasztalom, fölé hajolva egymagám. Ott kívül az éjszakában se fény, se csillag. De a szivem, az egy másik
