Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-09-01 / 7. szám - Zerdahelyi József: A géplés

A géplés

Életkép a magyar faluból

I.

Elöljáró beszéd.

A gömöri ember völgyön lakik, csak némelyik rakott falut az oromra. Mégis ahol ez a palóctörténet születhetett volna, olyan sarka az a régi vármegyének, amelyik se hegy, se völgy. A medvesalja. Egymást kergeti az agyagos meg a súsolyos dombvidék és a sok szegénységet ugyancsak megkinozza azért a kis búzáért, zabért. i

Amilyen más a földje, olyan más a fajtája is a medvesalji magyarnak. Keményebb, bicskásabb. Több benne a virtus, mint más gömöri emberben. Vérrel szenteli a lakzit, a mutatást, de hétköznap is esik közöttük késelés, csak úgy az uzus, kedvéért, vagy mert, hogy edzeni kell a szivet.

Különben hivő katolikusok. Híres nagy papjai beleokultak a faluba és odaszigorodott a hangjuk. Innen a plébánosok nagy tekintélye és azért van, hogy szereti az egész nép a hozzárokonosodott papját.

Innen szállott ez a történet, egyszer, forró nyáron, Igaz volt-e nenne, ki tudná ?, de olyan volt akkor a magyar nép, akár a megvert diófa. Tele az udvara gyenge, tört gályákkal, szagos levelekkel, amin akárki kedvére taposhatott és közüle minden kupcihér felszedhette a termést. Taposták is, szedték is.

II.

A gyűlés.

Pápista Egnác a péterfalvi bíróságot tartotta a kezében akkor és hordta csiklandós időkben is sértetlen. Pedig csavaros észszel járt a hivatal vagy kemény hanggal, mert a falura ráfeküdt a Pelle atyafiság és századok óta tartotta kezében a virtust, a televényes kevés lapost, meg a szaladóföldes oldalakat. A másik nevük István volt, divatja miatt, vagy inkább azért, mert Szent István emlékét hordozni magyar becsület is, meg keresztény áhitat. így aztán annyi toldalék ragadt a (Pellék és Istvánok mellé, ahányan voltak. Legkutyább azért mégis az volt, akinek Tetves lett a toldalékba, a legnagyobb ránézés meg Pelle István Bicskásé volt.

Egnác szólott a begyűjtött emberekhez.

— Tisztelt Gyűlés ! A hordás a végére járván, a huzatásbóJ volna beszedőnk.