Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-03-01 / 3. szám - Toperczer László: A művészzseni alacsonyabbrendűségérzése
ToperczepL ászlő: A múvészzseni vájjon megérdemlem-<e ezt a kitüntetést.» Büszkesége még üzleti szelleménél is nagyobb, mert előadásairól a csőcseléket kizárja és darabja sikerét lehetetlenné teszi, máskor meg a fölajánlott összegek túl kicsinyek büszkesége számára. Egész életvágya a pénz, a rang és az . érvényesülés volt: az akadémiatagr ja és fizetett titkára, Franciaország pairje lenni. Ugyancsak Emil Ludwig Beethoven-r ől: Ha a proletárgyermek visszaszármazik a palota fényéből hideg kamrájába, minden lelkierejével kivágyakozik ebből a sötétségből a világosságba. Dehát nem csúnya is ő? Alacsony, zömök, rövid nyakkal, széles fejjel, gömbölyű orral, szőrös kezekkel, görnyedve jár, otthon «Spagnol»-nak hivják és evvel bizonyára nem valami hízelgőt akarnak kifejezni. Senkise imponál neki, legkevésbé a nemesség, mégis volt oly bölcs, hogy támogassa a tévedést, mely az ő flammand «van»-ját nemességnek tekintette és mondja: Jó tartani a nemességgel, csak kell, hogy legyen valamije az embernek, amellyel imponál neki. Ezért közülük a legjobbal szemben is önérzetesen viselkedik: Olyan emberekkel, akik nem ismernek el, nem tudok tartani. Egy bárónak írja egyszer: Liebster Baron Dreckfresser és amikor egy grófnőnél nem a főnemesség asztalához kerül, hangosan néhány goromba megjegyzést tesz és távozik. Egyízben, egy előkelő házban játszik és ' mikor a társaságban egy fiatal gróf hölgyével hangosabban beszélget, fölugrik és kiabálja: Ilyen disznóknak nem játszunk. Már ellenségei is vannak és szívesen érezteti másokkal szemben fölényességét. Maga előtt azonban gyakran vizsgálja magát és írja: Ich bin nicht schlimm — heisses Blut — ist meine Bosheit, mein Verbrechen Jugend, schlimm bin ich nicht, wahrlich nicht, wenn auch oft wilde Wallungen mein Herz verklagen, mein Herz ist gut. Majd: Nem vagyok megelégedve eddigi müveimmel: ezentúl új útra lépek. — Ami lelkének békéjét zavarja, az a hírnév, amit mégse szeretne nélkülözni, a társaság, amely a hírnevet megalapozza. Nem herceg az, hanem a szegény proletár-ivadék Beethoven, aki ezeket a sorokat írja: Meine Ehre ist mir nächst Gott das Höchste. — Ez a veleszületett (?) önérzet (?) csak emelkedik hírnévé vei és amikor a régen híressé vált Clementi Bécsbe jön ’és szeretné, ha Beethoven meglátogatná, ezt üzeni: Akkor még jósokáig várhat, míg Beethoven hozzá jön. — Amikor meg Na poleon küldönce Párizsba hívja, azt kérdezi: Kénytelen leszek a császárnak személyes látogatásomat tenni? Ebben a kérdésben látta a francia, mennyire kívánja a művész bensőjében azt a találkozást, ámelyet mint demokrata legszívesebben megtagadott volna saját magának. Ha valamelyik tanítványa nagy embernek nevezi, dühbe gurul, «mert sose éreztem meg ennyire az emberi természet hatalmát és gyarlóságát, mint most. Szeressepenek engem. — Sose fogunk tudni mégcsak a Mozartéhoz ha
