Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-06-01 / 5-6. szám - Kritika - Schöpflin Aladár: Szitnyai Zoltán: Szeptemberi majális

Kritika

ként — megkerülik a problémát: vájjon a dráma válsága nem jelenti-e a színészet válságát is egyben? Néhányan gondoltak erre és szellemes mentőötletet kerestek. „A színész alkalmi ember. A színész vérbeli eklektikus.“ Kétségtelen, hogy a színész meghaladhatja szerepét is, a darab stílusát is, ám ennek a lehetőségnek általános érvényét kutatni s a pesti színészetre vonatkoztatni nem célszerű. A színészet küzködését a pesti kritika még igyekszik szerencsésebbnek feltüntetni a szerzőkénél, de bizonyos, hogy ezt az állásfoglalást sem tarthatja sokáig.

LÁSZLÓ ISTVÁN

SZITNYAI ZOLTÁN: SZEPTEMBERI MAJÁLIS

ÍH Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet kiadása. Kassa.)

Az egykori előkelő, lecsúszott úri család ügyvéddé lett fia a nővérével látogatóba megy a grófi jószágigazgatóhoz. A látogatás unottan, kelletlenül folyik le, vendégek és háziak résen álló feszességgel viselkednek s rossz érzéssel válnak' el egymástól. Ez külsőleg túlságosan egyszerű eset, nem is volna érdemes megírni. De a külső kéreg alatt, jóformán szavak nélkül, csak magában az atmoszférában más dolgok is történnek, melyek az «unott látogatást» olyanná teszik, hogy az ember feszült érdeklődéssel olvassa róla a referádáL A látogatók az uradalmi fogaton mennek a jószágigazgatóékhoz. A vénleány nővér boldog büszkeséggel ül a hintóbán, élvezi a feltűnést, melyet az uccai járókelők közt kelt. Ebben a gyerekes örömben már benne van a sorsának egész távlata: együgyü élete, amely az elmúlt jólét és tekintély emlékeiből és az ügyvédfivérbe vetett reményekből táplálkozik, ábrándokkal kompenzálva élete sivárságát. A fiatal ügyvéd kedvetlenül ül, a ni ívere együgyüsége, az egész helyzet kedvetleniti, olyan rosszkedvű, hogy oktalanul gorombáskodik a kocsijukra kapaszkodó öreg doktorral. Ez a fiatalember olyan helyzetben van, amely nem neki való, nincsenek meg benne a hozzávaló tulajdonságok, az egész lénye olyan érzékeny ennek a megérzésétől, hogy minden, ami körűié történik, fáj neki. Még alig tudunk róla valamit, de azt már tudjuk biztosan, hogy nem fogja beváltani a nővére reményeit, nem fogja a családot régi fényébe visszaemelni s főképpen nem fogja elérni a mai látogatás közvetlen célját: hogy a régi ismeretség fölmelegitésével megszerezze a jószágigazgató támogatását az uradalmi ügyészi állásra. Még csak a kezdeténél vagyunk a dolognak és máris tudjuk a végét, de azért kiváncsiak vagyunk,

KRITIKA