Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-06-01 / 5-6. szám - Szombathy Viktor: Csodamalom
Szombathy Viktor: Csodamalom hantak hegyien át, völgyön át, zuzmóréten, jeges tavakon, jobbról vezette őket az arany nap, balról az ezüst hold és hét nap, hét éjjel futottak a tengerig. Ott ringatta a jeges hullám még az öblös hajót most is. Nossza, beugrottak a hajóba a fürge kalevalaiak, középre tették a csodamalmot és ugyancsak könyörögtek jó szélért. Ekkorra azonban már a lappok álmának is vége lett. Alighogy eltávozott Váinámöinen a csuda lanttal, felébredt Louhi királynő és éktelen haragra gerjedt. Elvitték a boldogság malmát. Köd borult a lappok országára és kemény tél rázta szakállát. Nosza, rohant Louhi királynő, embereivel, már meszsziről kiáltozott s mivel a tengerek urának jóbarátja volt, hatalmas vihart támasztott. Louhi emberei hajókon, csónakon űzték, kergették a csodamalom elrablóit, de ügyesek voltak Kalevala fiai is, nem adták meg magukat. A hetedik éjjelen azonban olyan vihar zúgott a tengeren, amilyen még nem volt és soha nem is lesz. Hiába Ilmarinen ereje, Váinámöinen bölcsesége, Lemminkáinen cselvetése, a hajót hátára Kapta egy hullám és a csodamalom, a boldogság malma a tengerbe fordult. Három darabra szakadt. A csodamalom tetejét a lappok ragadták meg és Louhi királynő visszavitte Pohjolába. Mit használ azonban a tető, ha a garat nincs meg. Azóta is örök szomorúság, kemény, küzdelmes az élet Pohjolában, a lappok zuzmós földjén. A garat a finneké lett. Ilmarinen hátára vette a romokat és meg sem állt, míg az ezeregyedik ló szigetének közepére le nem tette. Azóta vidámabban ragyog a nap Suomi fölött és eljövendő neki az örök boldogság. Ám, a harmadik részt, az ablakokat és az ajtót felragadta a vadkacsa és vitte, vitte dél felé, tengereken túl, zöld völgyek és kék hegyek fölött, folyópartokon és susogó nádasok mentén, egyre melegebb országba. Egyre szívderítőbb tájakra ért vele, ahol nincs féléves éjszaka, csak örök nappal ragyog, mind délebbre ment, ahol két távoli testvér, Hunor és Magyar küzdött a boldogságért, ök is a boldogságot keresték éppen, de ők lovon kergették és csodaszarvas képében futott az előttük. Szállt, szállt a vadkacsa, hullatta tolláit, terjesztette szárnyát és mire a zöld vetések fölé ért, megváltozott még a hangja is. — Ahol egy turul! — intett az ég felé Hunor és testvére, Magyar, megcélozta egy nyílvesszővel. Mert hiszen mindegy., hogy a boldogsághozót vadkacsának, vagy sasnak nézzük-e, a boldogságot csodamalomban forgatják-e, avagy fehér szarvas képében rohan előttünk az idő végtelenjébe, úgyis utolérheted
