Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-06-01 / 5-6. szám - Kovács Endre: Keresztapám
Kovács Endre: Keresztapám ros felé. Sándor már aludt s az egész ház csöndben volt, amikor odaértem. Fellármáztam őket — Tekintsen el most a haragtól és jöjjön el, az öreg valóban nagyon rosszul van — kértem őt s azt hittem, hogy ellenkezni fog. De nem szólt semmit, csak hamarosan felöltözött s megindultunk visszafelé. Sokáig nem szóltunk semmit, aztán Sándor megjegyezte. — Könnyen meglehet, hogy Vári elpatkol... A szobámban van egy kis zenélő óra... Tegnap magától megszólalt. Már akkor mondtam a Mariskának, meglátod, valaki elmegy a körünkből... A ház előtt találkoztunk az orvossal. Úgy látszik, kész volt a vizittel. A szomszédok lassan elszéledtek. Négyen voltunk Vári ágya mellett. Sándor nem mutatott haragot. Álltunk és vártuk, hogy mi lesz. Vári arcán mintha a megkönynyebbülés enyhülete érződött volna. Nyugodtság és megbékülés vonult meg ezen az arcon, mint aki már ismeri a sorsát s megbékült vele. Jó időre szólalt meg Vári. Sándor felé fordult s a kezét nyújtotta. — Béküljünk ki... — Szelid szeme acélos, kemény kifejezést nyert — nem haragszom — mondotta. — Nincs értelme már a marakodásnak, közel állok a véghez... Percek múltak el, kéz a kézben, a tekintetük egymáséba merült. Még nem láttam ilyen tiszta, férfias összebarátkozást s nagyon meghatott ez a jelenet. Majdnem könnyek törtek a szemembe. Emlékeztem az összeveszésükre, milyen dühhel kergette ki Vári nevelt fiát s milyen örökre szóló haraggal távozott innen Sándor. A halál gondololata megbékítette őket. És valami esztelen furcsa kényszer hatása alatt én is odaálltam Vári mellé és akadozó szavak botorkáltak elő belőlem. — Keresztapa — mondtam — én is köszönöm a sok jótéteményt... amit velem tett... ne haragudjon, ha megbántottam... Együgyü bevallása volt ez annak, hogy elveszítettem a csatát Várival szemben. És csodálatos, nem hogy szégyent éreztem volna legyőzetésemre, de egyenesen megnyugtató, boldog tudattal töltött el ez. . .Meleg szeretettel néztem Várira, mint ideérkezésem első napjaiban . Ami közben történt, az elenyészett. Vári csöndesen mondta felém. — Amit értetek tettem, azt jósziwel csináltam... Senki
