Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-04-01 / 4. szám - Fórum - Darkó István: Szlovenszkó a kritika serpenyőjében
Fórum kritikusánál az objektivitás kérdését is fel kell vetnünk, ha azt vesszük, hogy a leszólt Szitnyai Zoltán könyvének cimetadó novellája, a «Szeptemberi majális» már korábban megjelent éppen a Nyugat-ban és hogy az érthetetlenül lebecsmérelt Tamás Mihály könyvének szintén cimetadó kisregénye, a «Mirákulum» detto figyelmet keltett közleménye volt korábban a Nyugat-nak. Itt valami tehát hiányzik, vagy fölösen van! A négy könyvön kívül azonban meglévő eredményeiben is több már a szlovenszkói magyar irodalom, mint amelyet a »kiforratlan must« és a »vidékiesség« jelzőivel el lehetne intézni. Vidékiesség! Ha tudná a pesti kritikus, hogy a mi szemünk mennyi «vidékiességet» fedez fel naponta a pesti irodalomban. Olyan vidéki ességet, amely valóban az, mert az irodalom rangját, az irói hivatás nívóját szállítja alább. Jobb tehát, ha «régiónalizmust» mondunk «vidékiesség» helyett s akkor a vita komolyabb alapokon indulhat.Jó, ha az megindul. Jó, ha a szlovenszkói magyar irodalmat befedő vasharangot, amelyre kívül mindig újabb és újabb kis szándékok telepednek nehezéknek, felemelheti néhány tehetségünk ereje és kikerülhet alóla a szlovenszkói magyar iró, aki a jelenben a tátrai hegyek méreteihez szabott közömbösség és eszköztelenség nyomása alatt vergődik. Ebből a szempontból, (nem a pesti kritika ellensúlyozására, azt csak Íróink jövője ellensúlyozhatja), nagyon örvendetes jelenségnek látjuk azt a társadalmi megmozdulást, amelyet Köves Illés dr., a Kassai Újság főszerkesztője kezdeményezett. A szlovenszkói magyar társadalom tegye meg a megismerkedés komoly lépéseit itthoni magyar irodalmunkkal szemben, amelynek alapvető egzisztenciális kérdései is ma még feltáratlanok és rendezetlenek.. Ezután a szlovenszkói magyar iró is hozzáfoghat kötelességei teljesértékü teljesítéséhez, amelyre eddig is igyekezett, legtöbbször kínos és sorvasztó erőfeszítések mellett , lddobva sorsának úszó jégtáblájára, kisebbségi kulturális életünk intézőinek ölhetett keze és vérfagyasztó tehetetlensége közepette, — de amelyet eszközök teljes hiányában eddig el nem érhetett. Már sokszor hangoztattuk, sokszor zokon is vették tőlünk: komolyanvevést és kritikát, — először itthon ! A szlovenszkói magyar irodalom és kultúra nem mutogathat gyermeksebeket! Nem szabad tűrni, hogy tehetségekkel rendelkező irodalmunk és a jövő minden feladatával vemhes kulturális életünk tovább akár egy napig is pálinkás kenyérrel értett csecsemő sorsának nézzen elébe! Legyen kritika, amely kiválaszt, nyes és operál.. Itthon kérjük ezt a kritikát, házi használatra, mert kifelé sem mutathatjuk szellemi életünk igazi arcát mindaddig, amíg ezt az arcot és ezt a beszélő szájat fogadatlan kozmetikusok kenik és mázol-
