Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-04-01 / 4. szám - Kovács Endre: Keresztapám
Kovács Endre: Keresztapám amint látnia kellett a négy napos fekvés fájdalmaitól elviselt, szenvedő arcot s az egész fiú egyetlen aggódó szorongás volt. De Váriból egyetlen szót sem tudtunk kivenni. A tekintetét sem vetette ránk. Fájdalmasan nyögött s valahányszor csak meg akart mozdulni a testével, kétségbeesett, siránkozó hang szakadt ki belőle.— J... a... a... j... j.;. Istenem..-,. Szótlanul ültünk. Vártuk, valami csak lesz. Közben bejött az asszony is a fáskamarából. Sándor átadta neki a papirosba csomagolt süteményt.— Vásárfia — fogja Julis néni... a Gyurikának... Az asszonyból gyorsan folyt a szó. Váriról beszélt, hogy milyen makrancos, semmi áron nem akar orvost hivatni, próbált már födőt melegíteni, de az se használt és kilátott olyan beteget, aki azt várja, hogy magától múljék el a baja... Vári egy ideig csak hallgatta ezt a beszédet, aztán szigorú szemeit rávetette az asszonyra és csak ennyit mondott halkan, de erélyesen:— Kotródj !Az asszony felhorkant.— Gorombáskodni azt tudsz még betegen is... De a jó >zót megfogadni, arra süket vagy... Hogy az Isten vert volna a magjába az ilyen embernek — már cl is tűnt az udvaron. Most először felénk szólalt Vári. Alig érthető, de szemrehányásokkal teli hang volt az. — Megdögölhet, felfordulhat az ember, a kutya se néz feléje... Nem kiváncsiak a betegre. De amikor szükség van rá, akkor megismerik, akkor eszükbe jut, hogy hol lakik... De addig nem... Érezhetően Sándor felé célzott. Az mintha megérezte volna, kész volt a válasszal.— Nem tudtunk róla, hogy beteg... Meg annyi a munka... — Régóta folyik már az a munka — vetette rá haraggal Vári — de hiszen jól van ez igy... Majd még rájöttök, hogy ki voltam én nektek, ha majd már nem leszek itt... Hogy kivel gorombáskodtatok, kit pocsékoltatok... csak azért, mert nem maradt jussolni való... Vári Sándor haragosan pattant fel. A dühtől reszketve kiáltotta.— De az Istenit az urának, megmondtam, hogy azt a jussot ne emlegesse már többet... Megkeresem én a magam kenyerét, nem reflektálok én a maga jussára... (Befejezés a májusi számban). KOVÁCS ENDRE
