Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-04-01 / 4. szám - Toperczer László: A művészzseni alacsonyabbrendüségérzése
Toperczer László: A müvészzseni közvetlen közelében valaki kimondja a tetszést, igenlést. Jászi Oszkár is tanúja lehet, hogy egyidőben Ady menynyire elsötétült, mert azt hitte, hogy a Világ szerkesztősége erőtlennek tartja Írásait. Példátlanul érdekes, hogy ez a tüneményes zseni, a legtudatosabb művészete ellenére is, menynyire nem tudta magát! biztonságban. Ha felfütött a temperamentuma és zug feléje a siker, kihullanak lírájából a hirdető, büszke vallomások, hogy kije, mije ő a magyarságnak* de ha magára marad, eléri a depresszió: önkinzó sugallója önmagának. Villámló pillanataiban, a nekihevült ösztöne igéket tudott mondatni önmagáról és mégis az az igazság, hogy érett életének majdnem egész tartama álcásán védekező bizonytalankodás önmaga kerül. Én nagyon ismertem Ady Endre lelkületének ezt a settenkedő, kifelé gőggel őrzött gyöngéit, hiszen magábaomló hitevesztettnek láthattam akkor is, amikor elinduló szárnyalásával megháborgatta az egész magyar literaturát. Versben, prózában, mélységes ösztönösséggel el tudta dölyfölni mindig a hivatottságát, de tanakodó hétköznap mély alázatos gyötrelmekkel ingatja magát. Ady szkepszise önmagával való diszharmóniának a magyarázata. A párizsi közelségből is van több emlékem, amikor az ormokrahágó Ady Endrét tévedező, boldogtalan embernek láttam. Az évek múltak, de az országos nevű lírikus kishitű, féltékeny, háborgó. Emlékezem letörött, megcsalódott, tökéletesen bizalmatlan állapotára, amikor agyonhajszoltan megírta Tóth Bélának a mégis büszkélkedő, csak erőt, hibátlan fegyverzetet mutogató híres válaszát. És Ady Endrét később sem hagyja el önmaga értékelésének e tévelygése. Mikor a megalakult Hatvany-kiadóvállalatnak az volt az ambíciója, hogy Ady uj verseit kiadja, Ady három verseskönyvnek megjelenését kívánja egyszerre és nagyon magyarázza, hogy ehhez ragaszkodik, mert dokumentálni akarja közönsége előtt, hogy erői nem fogytak. TOPERCZER LÁSZLÓ
