Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-04-01 / 4. szám - Dallos Sándor: Ég a rőzse

Dallos Sándor: Ég a rőzse

végig a firmamentumon irtó ostorkongások között, de ezek nem hallatszottak idáig, csak a marhák az istállókban s az utakon hallották meg a suhintásokat s belenyúltak az igába lapos izmokkal, mint a bárd, vagy föltették a jászolra a fejüket s szomorkodtak. Vágott az őszi ostor odafent, takarodtak az égiek sietve, mert kell az angyalok lába alá a pelyva télire és a kalács válogatott szemből, mire leszárnyal pici szárnyán megint földre a Gyermek a szögekért, amelyekkel által szögelik. Az asszony meg ott ült az asztalnál és a szeme tükrében elvágtattak az égi szekerek, apró szembogáron parányi éji mozgalom s azt gondolta: ma délután rozsét megy szedni az erdőre, mert éppen semmi dolga sincs más és mert jön a tél. Máskor ilyenkor az ember fogta a fejszét s ment botolni a fákat, vagy állt be az» árokigazitók közé kapával, ásóval s egyengette községi fizetésre a novemberi vizek útját lefelé a nádasoknak, hanem esztendők óta letette már végleg a szerszámokat s nyugoszik Isten szent nevében a temetői nagy kereszttől lefelé balra az utkezdettől éppen a harmadik domb alatt. Ámen. Most hát ő rozsét megy szedni az erdőbe, ámbátor tilos, de a szegény nép mindig az erdő tilosából gyűjtötte meg a téli melegét s éz már meg nem másul, mig erdő és szegénység lesz a világon. Az pedig mind a kettő örök, hacsak végkép meg nem romlik vagy meg nem javul az ember. De ezt nem lehet várni egyiket sem.

így gondolkozott is mindössze attól tartott, hogy megfogja a kerülő. Egy óra volt délután, éppen ott ment el az ablak alatt az erdőőr a nagy, szikár teremtével, az éles arcával, a kemény szemeivel és a hallgatag szájával, amelyből alig esik szó. A kalapján kerkette a kunkoros tollat a szél s balkönyökével elnyomta kicsit hátra magától a duplacsövű puskát, ahogy szép, nyugodt léptekkel ballagott végig az utcán az erdő felé. A Beszen Mihály. Az arcán két forradás van, ezt harmadéve orvvadászoktól kapta január tizenkettedikén, olvadáskor, mikor őzre mentek a vén raubsicok s kerülőt fogtak. Akkor, igen. No jó. Ez most kimegyen, kiér, a fiataloson átvág, nekimegy a hegynek s be a szálfásba, már ismeri a szokását, ö meg egy órát vár itthon, aztán nekioson a tölgyesnek, ott már töredeznek a tavaly száradt gallyak, megrakodik kötélre s megkezdi a téli rőzsegyüjtést. Leteszi a fiatalos szélén, este belopja, felgyüjti, vacsorát főz s holnap újra kezdi. így megyen ez. S az Isten majd megsegíti. Mért ne segítené.—

Péter — mondta a fiának, — készülődj, gyerekem, rőzsézni megyünk a délutánban. Keress csak kötelet.

A gyerek már tudta tavalyról, de azért megkérdezte:

— S az oskola ?—

Ejnye csak — igy az asszony — maradjon egy napon oskola is, nem árthat neked se kicsinyég velem csippentni né