Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Neubauer Pál: Új regényirodalom
Neubauer Pál : Új regényirodalom hivatását, amig a társadalom, amely mintegy ópium volt számára, a gyilkosság miatt nem dobja ki Géorg Letham doktort, a bacillust, testéből. Deportálják egy szigetre, ahol életet a sárgaláz bacillusa megállapításának szenteli. (A 600 oldalas regény tele van orvosi fejtegetésekkel). A legnagyobb könyvsikerek egyike Kunthe svéd orvos emlékiratai regényformában írva. André Gide egyik cikkében ezt írja: „Zavarólag hat irodalmi munkásságomra, hogy már nem tudok úgy érdeklődni könyvek iránt, mint a háború előtt. A nagy világproblémák olyan fontosak, hogy nem tudom többé a fantázia szüleményeinek szentelni érzéseimnek és gondolataimnak javát. Kénytelen vagyok bevallani, hogy sokkal hasznosabbak számomra bizonyos közgazdasági vagy tudományosan elvont könyvek, mint a legtöbb modern regény. Mindent revideálni kell, még a pszichológia terén is. Nehéz volna egy olyan Hamletet elképzelni, aki kénytelen a megélhetésért küzdeni. Á „lenni vagy nem lenni“ kérdése a semmittevés eredménye. Lehet, hogy hamarosan el fog jönni az idő, amikor az érzelmi kérdések (a tegnap irodalmának úgyszólván kizárólagos témái) senkit sem fognak többé érdekelni“. Elég a csokor, szaga meggyőző, hogy van, hogy a kor, amelyben valami lényegszerü fordulat forrong, torkon ragadta a legjobb írókat, a legtehetségesebb koponyákat és mindenki nehezebben lélekzik. Mintha fojtogatná valami, ami még nincs, de lesz (talán csak évszázadok után, talán soha, de ma él, hat és determinál), úgy Írja mindenki a maga könyvét és nagyobb, szembetűnőbb ellentét a mai könyv és a tegnapi közt nem gondolható és nem is fedezhető fel az irodalom történetében. Nem romanticizmus és klasszicizmus, nem naiv vagy szentimentális költészet, sem forma vagy tartalom — tartalom vagy forma — — ezek a problémák megszűntek. A riport tényvalósága és kegyetlen analízise belenőtt a regénybe (a drámába és versbe is) és a regény lenyelte, mert kénytelen volt vele. A Zola-féle riportszerüség helyébe uj szintézise lépett a riport és a regényírás két összetevőjének. Nem a riportregény (ahogyan divatosan hangzatos gondolatszegénységben sokan saját Írásaikat alcimezik) — ilyen nincs. A regény mint költői alkotás, lenyelte a riportot, amely vérré és hússá oldódott fel és ma az alkotás, a szabad költői teremtés ugródeszkája a riportvalóság. (Fontos megállapítás, hogy az „idealisztikus“ Schillerrel szemben Goethe, aki mindig a természet és a tények közvetlen közelében tartózkodott, a maga totális nagyszerűségében tulajdonképpen gigantikus riporter volt és a riportvalóságot valóban ugródeszkának használta). A szükebb értelemben vett költészet, a „meseszövés“ megnemkötöttsége (Jókai) megszűnt és az átértékelés úgy következett be, hogy a természet, az anyagi valóság struktúrája komplikáltabbnak, misztikusabbnak, érdekesebbnek és izgatóbbnak bizonyult, mint a „költői“ (költött és anyagiságban nem determinált) alkotás és fantázia. Amikor Minkovszki—Einstein az Időt a Tér negyedik dimenziójává avatják
