Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-12-01 / 10. szám - Zapf László: Irodalmi arcképek (Szabó Dezső)
Irodalmi arcképek Szabó Dezső minden alkotása a szellemi és fizikai magyar dolgozók segélykiáltása. Az elsodort falu a magyar társadalmi elmaradottság visszaiitésél mutatja a világháborúban. Egy nép sorsát, melynek társadalma az arisztokrácia kezében volt és mely hirtelen a gyámoltalannak és nyomorultnak tartott parasztságra és intelligenciára lesz ráutalva. A magyar nemzet háttérbe szorításának, létérdekei elvetélésének a magyar történelembe foglalt társadalomdinamikai oka, ez Szabó Dezső egész életproblémája. Magyarféltő szeretete nemcsak faji elméleten alapul, hanem első sorban a magyar társadalom hibáinak ostorozásán. Az elkésett fejlődés megakadályozása miatt ostorozta a háború előtti Magyarországot, a magyar társadalom újjáépítését remélte az 1918-as forradalomtól, a magyar dolgozók felszabadítását, de csak rémuralmat és aszfaltforradalmiságot látott a magyar föld megmozdulása helyett. A veszélyeztetett időben a még menthető ideiglenes tető alá hozását várta a forradalom utáni keresztény kurzustól. Hihetetlen nagy, szinte elbirhatatlan individualizmusát és egocentrizmusát sikerült a magyar dolgozók érdekeibe olvasztani buja képzeletével. S azért a forduló pontokban épen úgy várt mindenkitől valamit, mint a magyar nép, mint a magyar paraszt. De épen egocenlrizmusának a magyar dolgozókba való olvasztása az oka szinte mitikus és irreális, Arany Jánosi parasztimádatának. És a paraszt öszlönszerü érdekeibe való beszivódása az oka bizonyos fokú elvtelenségének, az eszmék is koncepciókon való felülemelkedésének, mikor válóban nem tud semmi más lenni, mint «a hátbadöfött faj jajkiáltása», mint a természetes paraszti ösztön élni akarása. Mikor a jajkiáltásnak konjunktúrája volt, 1919-ben, 40 éves korában megszólalt Szabó Dezső legnagyobb müvében, Az elsodort faluban. Nagy, szinte romantikus lehetőségek pillanatában adta ki a háború végén, a nagy összeomláskor irt regényét. Többi művei is ennek a konjunktúrának a visszasirásai. Mikorra a nép ismét elcsüggedt, Szabó Dezső is meghasonlott önmagával. Most eszmei koncepcióra, az uj ideálokba vetett hitre lenne szükség. Szabó Dezső csak a magyar paraszti népbe tudja magát képzelni, s az most alig is bir kiáltani. Á magyar paraszti sorsba veteti szimpatikus képzeletén nek a terméke «Feltámadás Matucskán» c. novellája is. Groteszk, de megrázóan apokaliptikus hasonlat ez a magyar paraszti történelem lehetőségének elsikkadásáról. A matucskai lengető halottai feltámadnak és élni akarnak. Szellemes és éles gúnnyal van megírva az a fejezet, melyben a magyar képviselőház tárgyalja a matucskai feltámadás ügyét. Itt a groteszk ötlet, hogy egy falu temetőjének halottai egyszerűen feltámadnak és élni akarnak, szimbolikus jelentőséget kap. Érezzük, hogy a jogokat követelő parasztosztály sorsáról van szó. Szabó
