Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-12-01 / 10. szám - Fürjess Mária: Halottam van az Úrban
Fürjess Mária : Halottam van az Ürban A pap újra bólintott és újra felelte:- Hm.Örzse várakozva állt tovább, még nem fejezte be a kérését. Most mindent el kell intéznie, legalább a haló ágyán nyugodjon meg az apja. Bátortalanul kezdte: — Még egy kérésem volna. — Mondd el, leányom.— Édes apámnak egész életibe csak egy kívánsága vót, hogy ha meghal, hát palástba legyen a temetése... Tegye meg most naccságos főtisztelendő uram az én szegény apám örökké való kívánságát, temesse el parádésan... Az öreg pap arcán a nem várt kívánságra méltóságos mosoly szaladt végig.— Nem lehet azt leányom. Nekünk is élni kell valamiből, a palástért fizetni kell. Ingyenes temetéshez azt nem adhatom. Különben is a káplán temeti el apádat, én ilyen hidegben ingyenes temetéshez a tanyára nem megyek. Örzse állt egy pillanatig, a torkában dobbant a szive. Talán a káplán ur megteszi, szaladt át rajta a remény. Alig köszönve sietett ki a szobából. A folyosón egyenesen a káplán szobájába kopogtatott.Itt már bátrabban kezdte a mondanivalóját, mikor a fiatal pap póznélküli, megértő, meleg szavával találkozott. — A nagyságos főtisztelendő ur mondta, hogy maga teccik hónap hozzánk a tanyára kigyönni, hogy az én édes apámat eltemesse. De egy nagy kérésem is vóna még. —* Szívesen segítek, ha tehetem. — Mink örök életünkbe] nagyon szegényen éltünk. Az én apám mindég éhesen, rongyosan dolgozott, jaj nélkül, én is megígérem, hogy nem zúgok semmié, csak az ő egyetlen örök kívánságát tegye meg most neki tisztelendő ur, nagyon kérem magát. Minden vágya vót világéletibe, hogyha meghal, hát palástba legyen a temetése... A fiatal pap szelíden ránézett a lányra. Meglátta rajta a sok szenvedést, az örök lemondást, nélkülözést. Biztatóan felelte: — Úgy lesz fiam, ahogy maga akarja. Csak menjen nyugodtan haza.— Dicsértessék a Jézus Krisztus, Isten áldja tisztelendő ur. Örzse simogató szeretettel gondolt az apjára. Meglesz hát, neki is teljesülhet egy kívánsága, ha éltében nem is, hát holtában. III. Az asszonyok imára kulcsolt kézzel, a férfiak levett kalappal állták körül a koporsót. Simogató szemmel tekintgettek végig a fiatal papon, aki egyik kezében a feszületet tartotta,
