Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Zerdahelyi József: Egyenességben

Zerdahelyi József: Egyenességben

Kihallatszott a tűzhely hangja. Külömben sötéten nézett a nyílás a sok fehérségbe.Nap

sütött a szakadék tetején. Levakitott onnan a Gábor szemébe, ahogy az ajtófélfához dőlve állott. Hosszúra nevelt fekete haja hátrafeküdt fedetlen fején. Ütközött a fehér ragyogással. Gond gyülekezett benne. A homlokán mutatta magát.

U ? td íÁ ■ x. ,

Mióta a medve elesett, megnőtt a veszély. Horgos András a nagykövi kerülő fenekedett rájuk. Nyomozta őket. A sárban is, friss havon is. A tanya környékéig is eljutott a szöges bakkancsának a nyoma. Mélyen süppedt a hóba a nagyerejü nehéz ember alatt.

Gábor ezt forgatta a fejében.

A patak robajos zúgásába valami hang vegyült. Toronvay behúzódott. Az ajtót magára zárta. Kezébe vette a fegyverét. Vékony füttynóta szólt odakint. Válaszolt rá.

Dankó Pesta lépett be. Vörösre mart képéből kiragyogott a szeme. Lerakta a batyukat a medvebőrös széles ágyra. A tűz mellé kuporodott. A kezét dörgölte.

— Megint

itt járt reggel a kerülő.

— Itt?

—

A

nyoma idehoz a lyukhoz.

— A

lyukat nem próbálta ?

— Azt

nem gondolom. Mit is próbált volna rajta. Nem tudhatja a tanyánkat. Hármat kerültem most is, csak aztán bújtam bele.—

Úgy

kell. Cselt vetni neki.

— Nagyon

fenekedik.—

Mit

hoztál ?—

Nem

néztem. Nehéz volt. Bódi Jancsi hozta.

Kibontották a két batyut, elrakták a belsejét. Az egyiknek a fenekén könyv volt. Rongyolódó füstös könyv. «Vezérfonál a földműves szervezéshez.»

Gábor a kezébe vette. Belenyilall a szivébe az ott hagyott élet.

— A

lány.

Végig dőlt a durva medve bőrön. Nézte a tüzet és az asszonytalan világ sűrűsödött ki a szeméből. Pesta rálátott.

Hirtelen mozdulattal felállt.

— Pesta

te !—

Hallom

— mondotta Dankó a szalonnás kenyeres foga közül.—

Elmégy

Czókoly Petihez.

— Aztán

?—

Beszélnék

vele.—

Hol?