Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-11-01 / 9. szám - Mécs László: A munkanélküliség balladája. Vannak nők…
Mécs László: Két vers. A MUNKANÉLKÜLISÉG BALLADÁJA Kéményseprők régesrég kéményeket sepertek, sepe, sepe, sepertek, bánat korma lepergett, ujesztendő reggelén azért jött, hogy jelentse: kéményseprő közeleg, házhoz áll a szerencse! —Mostan egyre sűrűsödik a világnak korma: a pokolban kéményeket sepe, sepe, sepernek, száll la korom s életünk napfogyatkozás forma. Az asztalos műhelyben régesrégen gyalultak, gyalu, gyalu, gyalultak, gyalultak, és daloltak, dalollak miért gyalultak nászi ágyat, ablakot, bölcsőt és a műhelyben a Csend csak éjjel lakott ! — Most a műhely éjjel-nappal lakása a Csendnek s láthatatlan kísértetek gyalu, gyalu, gyalulnak síri csendben koporsót a társadalmi rendnek ! Varrodákban régesrég varrógépek berregtek, bérré, bérré, berregtek, nevettek és szerettek, inért a gépek berregtek! Varrólánykák és szabók a szerelmi tavasznak megadták a dal-adót. — Most a műhely tanyája a forradalmi Csendnek, de a csendben bomlott agyak bérré, bérré, berregnek S varrnak világszemfedőt a társadalmi rendnek. Rég a mézeskalácsos mézes tésztát dagasztott, daga, daga, dagasztott, bucsujáró parasztok, kovácsok és takácsok tőle vettek sziveket, mézes mázos, iratos szivet vett ki szeretett. — Most a világ minden méhe csúnya sztrájkba lépett. Nadragulyát virágzik a könnyel, vérrel dagasztott vén Föld s a méh ily virágról nem szed mézet, lépet! Műhelyében a kovács kalapált rég, pim, pam, pam, kala, kala, kalapált s fütyürészétt csintalan dalocskákat. Miért ne? Fején duhaj kalap állt, száz örömnek lovára arany patkót kalapált. — Most a műhely kripta-csendes s éjjel minden részrül gyűl az ördög s lólábára kala, kala, kalapál tüzes patkót: földünk ellen szörnyű roham készül. Ezer takács éhesen irigyli a pókokat. Ezer malom üresen koptatja a srófokal.
