Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Darkó István: Áldott krumpliföld

Borkő István: Áldott krumpliföld

szomszédosat, a Lukácsét. A katonák tovább ugrálnak, eltépett kígyó testének vonaglásakéni, csoportosan. Távolodnak, reménytelenül bukdácsolnak a földeken. Az ágyuk úgy ismételgegetik a füstöt, a vasat, a gödröket, mint valami bemagolt leckét. Lukács földjét még most is számtalan vas túrja, tíznél is több dörrenés szaggatja, mellette a krumpliföldbe is jut kettő. Elhullt emberek nyöszörögnek a gödrök közt, egy szemugrásnyira még késsel vágják egymást a katonák, a füzek alól szakadatlanul szól a géppuska, a vizet még mindig fürtökben gázolják ujabb csapatok. Átrohannak a krumpliföldön, kinyílt szájjal merednek a kapával álló emberre, egyik meg is löki s egy másik cseDD emberke eldöf feléje a levegőbe, olyan vicsorgással, mintha kínjában nevetne. De a kapa már megmozdult, már töltögeti a krumplit, elhúzza a taposások helyét, betemeti a nagyobb gödröket, gyógyít a földön, ápol, flastromot ragaszt. És ilyesfélét mond egy hang Bolyós Pestában:

— Feleséged, gyerekeid, örömeid, bajaid, életed pótolója kedvedre és hited szerint az, hogy ezen a hajnalon is megjöhettél ide!

Maga Bolyós Pesta az egérszinü csizmában, a krumpli zöld hajtásaihoz hajló derékkal, szorgos kapáló mozgása közben aligha gondolja ezt így ilyen teljesen.

Csak görnyed szelíden a kisded kupacok fölé. Vagy öt-hat kapahuzással mindet ügyesen megtestesíti.

Csak cselekszi, igyekszi, folytatja ezt, mint a sütést a jó nap, amely megerősödve száritgatja alig gyöngyöző hátát. S a kedves szellő, amely közben finom legyezővel kedveskedik nyugalmas homlokának.

Dolgozó mellében nincs türelmetlenség, harc, dörrenés. Valamilyen hiányozás riasztó érzései sincsenek. Gondbaborult igyekezettel dolgozik, sietés nélkül és otthonosan. A kupacokat amugy mellékesen meg is számlálgatja, egyedül a mérhetetlen nagy földeken és bosszankodva teszi rendbe a taposások, túrások, feltörések nyomait.

Mint az olvasó szemeit a kéz, pergeti a szeme az elkészült buckákat, miközben fejében a gondolat célegyenest fordul arra, hogy végsőképpen, egészében mennyi lesz majd a krumpliföld áldása.

Egész nap, késő estig nézi őt a kiváncsi diák a kocsmáros társaságában a padlásablakból.

Szemébe beléfogadja a képet:

A távolodó csatát, az iméntmult borzalmak tágas terét.

A nyugtalanság elcsendesült kráterét, az Ipoly vizének kies síkját, a változó nap izzásában.Az

óriási égő kör középpontjában a földi munkába elmerült, (magányos, kicsiny, csodálatos emberi alakot.