Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Krammer Jenő: A középiskolások lelki helyzete
Krammer Jenő: A középiskolások lelki helyzete tázódási folyamat szintén végbemehetne, ha tényleg a diákok szabad megnyilatkozási fóruma lenne és az ott elhangzottakért nem vonná felelősségre őket semmiféle felettes hatóság. így a felnőttek szigorú ellenőrzése mellett csak próbálkoznak az önképzőkörök, érintgetnek nyugtalanító kérdéseket, de nem vethetik őket bátran felszínre. Majdnem az a helyzet tehát, hogy nem marad egyéb szabad cselekvési lehetősége, feladatvállalási alkalma a diáknak, mint a sport. Ez aztán általánosan elterjedt, közkedveltségnek is örvend. Hétfőn sok-sok diák zsebéből kikandikál a zöld sporthirlap, mindegyik érdeklődik a nagy „derbyk“ eredménye, a bajnokságok sorsa, mindenféle sporteredmények iránt, kicsiben osztály vagy iskolaközi mérkőzések, atlétikai versenyek formájában ők is szerepelnek, küzdenek, lelkesednek, szóval örömöt, érdeklődést és aktív játékosok esetében némi felelősségérzetet, kollektív érzést vált ki mindez. De tulajdonképen a sportnak ilyenmérvű túltengése már menekülési formának, rekompenzációs törekvésnek tekinthető, mivel az ifjú a lelkét foglalkoztató és nyugtalanító kérdésekbe nem tud, vagy nem szabad behatolnia, így keres a benne feszülő energiának tevékenységi lehetőséget. Ha ezt a nagy sportoló kedvet megfelelő szellemi feladatok, szociális kötelességek, felelősségvállalási alkalmak ellensúlyoznák, ma igen egészséges ifjúságról beszélhetnénk. A feladatravágyó ifjúság tehát a kilátástalan társadalmi atmoszférában energiáit nem tudja munkába állítani: elégedetlen, levert, nyugtalan. Ha kivételes egyesek talán meg is találják érdeklődési körüket és dolgozni is tudnak önmaguknak és önmagukban, kielégítetlen marad a szociális tevékenység utáni vágyuk. Hiányzanak az olyan kollektívumok, amelyek tényleg szembenéznek a mai kilátástalan helyzet minden legapróbb mozzanatával, tisztáznák a kaotikus állapot minden bonyodalmát, ellenmondását és megkeresnék a megváltó kiutat, az új emberiséget, amelynek két alapvonalát már ma is leszögezhetjük, ezek a mély felelősségérzet és igazi szociális lelkiismeret. Nem szabad tudnunk megnyugodni, napirendre térni, saját magunk életberendezésénél megállni: együtt kell éreznünk a dolgozókkal, a társadalom igazi munkásaival. De ha nem akarjuk, hogy ez a két követelmény puszta szólammá legyen, lehetővé kell tennünk ifjúságunknak, hogy már iskoláskorukban is tényleg kollektivumot képezhessenek, amelyben feladatok, munka, személyes felelősség vár reájuk, amelyben tehát szerep jut nekik, szabad érvényesülési tere nyílik érdeklődésüknek, tudásvágyuknak. Agyoncsépelt pedagógiai követelménynek tűnik ma már a tanulók aktivizálásának elve, de nem lehet elégszer ismételni, mert tény az, hogy a mai iskola majdnem teljesen parlagon hagyja a fiatalság természetes érdeklődését, tevékenységi vágyát, feladatvállaló kedvét. Pedig csak az öntevékenység tenné lehetővé, hogy középiskolásaink a mai katasztrofális időszak, kilátástalan válsághelyzet nyomása ellenére is : önbizalommal, lelkes munkavállalással tevékenyen tölthetnék el a ser
