Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Krammer Jenő: A középiskolások lelki helyzete
Krammer Jenő : A középiskolások lelki helyzete fejlődik, aki látni kezd, akiben a mindent igaznak, jónak, nagynak mesélő gyermeki optimizmust felváltja a csalódások-táplálta kétkedés, levertség, elbátortalanodás. Az ideálokból, így elsősorban a nevelőkből való gyakori kiábrándulás, a valóság felfedezése, az álmodozásból való lassú ébredés kétféle hatást válthat ki a fiatal lélekben. 1. Látván és tapasztalván, hogy a felnőttek az ideálokat, melyeket hirdettek, maguk sem veszik komolyan, sőt megmosolyogják, ábrándozóknak, utópistáknak tartják azokat, akik a feltétlen igazság, a maradéknélküli eszménymegvalósitás és a heroikus szeretet vándorai, a serdülő lélek is kezd fájdalmas vergődés után vastagbőrűbbé lenni, hitetlenebbé, „praktikusabbá“, sőt szintén kezdi nevetni az idealistákat. 2. Lehet azonban a csalódásnak olyan irányú hatása is, amely lázadást eredményez a felnőttekkel szemben, akik képtelenek az ideálok betöltésére, azaz elárulták az eszményeket, feladták a gerinces igazságszeretetet, akiket tehát nem lehet tisztelniük, akik ellen harcba mennek egy új világért. Mind a két esetben kínos fejlődésen esik át a fiatal lélek, nehezen lesz hivőbői cinikussá, de nehezen lesz „engedelmes“ „jó“ gyermekből, aki készségesen megtesz mindent nevelőinek, — dacos, kemény lázadóvá. De ez az átalakulás minden időben megvolt, csak ma, amikor a jelenkor válsága sokkal kirívóbbá tette a hirdetett ideálok (a társadalom hasznos, munkás tagja, becsületes, tisztességes ember) és a megvalósítás (a felnőttek világa: a munkanélküliség, a becsületesség meglazult keretei, a korrupció elharapódzása) kezötti szakadékokat : ez az átalakulás is sokkal hamarabb és megrázóbban megy végbe a fiatal lelkekben. A serdülőkor másik, legmélyebb megrázkódása: a nemi ébredéssel felmerülő kérdések-okozta nyugtalanság. Ez is megvolt minden időben, hisz végeredményben élettani jelenség, de amig régebben nem beszéltek róla, ma a szembenézések bátor korában nyíltan tárgyalják, problémává, sőt probléma-komplekszummá növekedett. Jól meg kell különböztetnünk itt két kérdést: a biológiai felvilágosítást és a szükebb értelemben vett szekszuális kérdést. A biológiai felvilágosításról lassankint egyöntetű lesz a felfogás: a gőlyamese, a valóság elkendőzésének híveit megcáfolja a korfejlődés: ma már nem lehet a gyermekeknek mesékkel előállni, csak a mindig igaz nevelő kelthet bizalmat bennük és valljuk meg, csak az a nevelő lehet jó nevelő. Hazudni még a mesékben sem szabad, de különösen nem szabad hazudni az életről. Bizonyos azonban az, hogy a felvilágositott gyermekeket a serdülőkorban legfeljebb a fellépő fiziológiai jelenségek folytán eddig beálló ijedelmektől, meg-nem értéstől, töprengéstől menthetjük meg. de szekszuális téren ezzel még nem vérteztük fel semmiféle biztos megoldással, követendő útat jelző iránytűvel. Ezt a nevelésnek kell megtennie. Itt persze hallatlan nehézségekbe ütközünk, mert amilyen veszedelmes és természetellenes volt a régi felfogás, amely egyszerűen bűnnek, szörnyűségnek tüntette fel az érzékiség kitörő megnyilatkozá sait, épen olyan végzetesnek mondható az érzékiség hipertrófiája, mely
