Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai
Martinovits apát és kortársai (Magyarország szellemi élete a XVIII. század végén) (3) 5. Nyelvújítás vagy forradalom ? Miután igy képet alkottunk magunknak a viszonyokról, melyek a XVIII. század végét jellemzik, tisztán kell látnunk, ebben a korban nem a nyelvujitás volt a leglényegesebb szellemi mozgalom Magyarországon, mint ahogyan azt irodalomtörténészeink hirdették. A nyelvújítás csupán természetes velejárója lehetett egy másik, komolyabb, mélyebb szellemi mozgalomnak, amelyik Magyarországot a nyugati államok nívójára akarta emelni, nemcsak kulturális, de szociális és gazdasági téren is. A nyelvű jitás magában nem volt forradalom, csak a kor aki uális forradalmának egyik irodalmi kivetülése. Azok az emberek, akik a polgárság forradalma által aktuálissá tett ideálokért lelkesedtek, akik érezték, hogy itt is ideje lenne elsöpörni a feudalizmus középkort konzerváló épületét, akik érezték, hogy az iparosodás korszakában katasztrofális lehet, ha az ország továbbra is megmarad agrárországnak, illetve nyugati szomszédjai gyarmatpiacának, akik érezték a veszélyt, amit a széles tömegek állati sorsban tartása rejteget, — ezek azt is tudták, hogy gazdasági és szociális forradalmon kívül Magyarországnak kultúrára is szüksége van. S persze tudták azt is, hogy ez a kultúra nem lehet a kiváltságos osztályok latin nyelve, amelyik, ha a világ legelső jogi nyelve is, nem lehet egy ujkorbeli nép kultúrájának eszköze, nem lehet egy élő irodalom nyelve. Ha tehát a XVIII. század Magyarországának szellemi életével akarunk foglalkozni, akkor legelsősorban nem a nyelvujitás felé kell tekintenünk, hanem meg kell keresnünk azt a magyar forradalmi szellemiséget, amelyik meg akart reformálni mindent: a gazdasági viszonyokat, az osztálytagozódás feudális szellőzőiéi, az agrártermelés módszereit, az ország gazdasági és szociális berendezését, a törvényhozást, az alkotmányt, — s végül, természetesen, a nyelvet is. Ennek a forradalmi szellemiségnek külső megnyilatkozását a Martinovits-összeesküvésben találjuk meg, abban a mozgalomban, amelyiknek történetével az iskolai történelem-tanítás aránytalanul keveset foglalkozott. Ezért itt, ha részletesebb tárgyalásába nem is akarunk bocsátkozni, néhány szót kell szólnunk róla. A Martinovits körül csoportosuló emberek, az összesküvés részesei, csaknem kivétel nélkül az akkori magyar intelligencia köréből kerültek ki. Sok iró, költő, tudós van köztük, — de
