Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Zerdahelyi József: Szakad a gát
Zerdahelyi József: Szakad a gát kutyája rekedten ugatott. Odaverődött hozzájuk a fedő munkások nyúlós énekének egy egy darabja. A kerteket tüskés vadszilva keretezte be. Sürü garád. Alatta haladtak. Egyszer mély vízmosás torkolt a gyalogjáróba. Azon húzódtak a hegynek. Az árok fenekére iszapot hordott a viz. Most vastagon behullott a hajnali ködöktől nyirkos őszi falevéllel. Puha volt. Elveszett benne a lépések zaja. A fejük felett ölelkezett a mindenféle bokorerdő. Megálltak. Egymásra néztek, összetapadt a szájuk. Hosszan. Szorosan fonódott a karjuk. A testük rádőlt az agyagpadkára. A megenyhült szomjúság szólt Gáborból. — Feleségül veszlek. — Nem — vágott élesen Ilona hangja. — De — Nem. Nem megyek. Én ezt el nem rontom. Gyönyörű igy... Szerelem... reszketés... vadság... — Hallgass rám... A lány nem engedte tovább. — Nem. így csak mi vagyunk. Te — én. A mindennap elmarad mellőlünk. Csak én vagyok. Csak te vagy. És csők és forróság és szerelem... ezt én nem adom. Odabujt Gábor mellére. Aprócska érintésekre kínálta az ajkát. ITamiskodás és lányos derű volt a szemében. Megint Gábor szólt. Sóhajos hangon. — Pedig ez nem lehet. A házad tájékára se nézhetek. Mindenki beszéli. — Nem bánom. A szeretőd vagyok... Most... aztán, ha nem leszek... — elakadt a szava, félelem szorongott benne. Elhúzódott a férfi melléről. Lehajtott a feje. Fénytelen volt a hangja. — Elhagysz... egyszer. Tudom. Elvesz tőlem az az asszony. Szereted! Gábor indulatosan kapott a lány után. Goromba erőszakos kézzel. — Nem adlak. Járnak utánad, ő küldi rád mind. Megölöm! Megöllek! — véresre ütköztek benne az indulatok. Ilona tágra nyílt szemmel nézte a birkózást és egyszerű ember hangján szólt: — Gábor, én téged szeretlek. Engem nem vesz el tőled semmi. Se a vérem, se a szivem, se a lelkem. De Toronyay nem tudott megállani. — Te ! Te is asszony vagy. Csak asszony. Kinzol. Gyötörsz. Ránevetsz mindenkire. Rám is. Egyformán. Igen... értelek. Csak igy szabadon élni, a véred szerint, a véred után. — Gábor — szakadt ki rekedten a lányból. — Elmegyek. Kilépek a te utadból. Mindenkiéből. Erdők, vadak, földturó emberek egyszerűségébe. Hajnali szélbe. Éjszakába.
