Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István : Égő csipkebokor

nekem, mint orvosnak, szívességből adták ide. Különben a vendégeknek elég drága... Szombaton este lejöttünk a városba rajta, két nő, egy pesti ügyvéd felesége és egy prágai magyar asszony, aki menyasszonynak mondja magát, hogy egy bankigazgató akarja elvenni. A titkár, a tanársegéd és én voltam velük... Akkor meghűltem egy kissé.

Közben átmentek a tátrai villamos sinein. Benyitottak egy melegre fűtött étterembe.

— Teát igyunk, — mondta Bódi Gyuri, — a tej, vagy kávé kijönne belőlem. Édesanyámnak is mondtam, hogy ha még betegebbé nem akar tenni, nyughasson a tejjel.

— A tejnél jobbat én is tudok. Mostanában a prágai asszony kedvéért mégis megiszom... Van itt egy ragyogó alak, egy öreg közjegyző, a második emeleten lakik. Múltkor a hallban ültünk vacsora után, hallgattuk a zenét, ott voltak a nők, egy román lány is... az biztosan fog magának tetszeni... Bejött a hallba doktor Konseczky, az egyik főorvos, odajött hozzánk, leült s azt mondta, amit mindig szokott: No leülök egy kicsit ide is, hallgatom egy kicsit a magyar beszédet ...

A pincér eléjük tette a teát. A fiatal Gózon meggyújtotta a rumot a csészében.

— Kiég belőle a szesz, — mondta Bódi Gyuri.

— Nem baj. Ezt is megfogadtam a prágai asszonynak.

A másik komoly arccal bólintott és megállapította:

— No már látom, hogy Prágával valami van.

A jegyző fia nevetett:

— Ezt is elmondom majd... Szóval a főorvos leült, hallgat, nem ért egy szót se, de egy idő múlva mindig fel szokott állni és ezt mondja: dallamos. Meghajtja magát és elmegy. Éppen felállt most is, amikor a közjegyző, aki egy árva szót sem tud másképp, csak magyarúl, hozzáfordul és ezt mondja: Djáda főojvos bácita, ne tesszék méd itthadni a tájszaszádot ész ne tesszék méd azt mondani, hód dajjamosz, mi úd tedvejjüt madát.

— Nem valami új vicc, — jegyezte meg Bódi Gyuri.

— Nem, de a közjegyző olyan komolyan csinálta, hogy mindenki odafigyelt és nem nevetett senki. A főorvos tekintélyes öreg úr, európai hírű tudós. A közjegyző is utálja a tejneműt, azért selypített. Megelőzőleg éppen erről beszélgettünk. De most jött a meglepetés. A főorvos komolyan ránézett, megszorította a kezét és ezt mondta csehül: Dallamos és csak most vettem észre, hogy csakugyan hasonlít a finn nyelvhez. Amikor a légióban voltam, sokat hallottam finn beszédet...

— A mi rokonaink... — mondta Bódi Gyuri, de a jegyző fia beleköszönt a szavába:

— Szolgája urak ! Mit cselekszenek ilyenkor idelent?

Az ajtó vastag vörös firhangja mögül két úriember lépett be az étterembe.

— Szolgája Gózon úr, — köszöntek vissza, — szóval megjött a barátja.