Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Sebesi Ernő: Lélekző ucca

Lélekző ucca Őszi nyugalom himbálódzott a kifosztott fákon, amelyek céltalanul ágaskodtak a magasba, hisz önfeláldozóan agyonle­­gyezgették magukat, hogy a kánikulák öldöklő heve ellen véd­ték meg a térséget. Máskor ilyentájt már ökörnyál unatkozott a levegőben, de most akkora izgalom burjánzott, hogy vibrált tőle a sunyi nap­fény és minden percben várni lehetett valamit. A gumibotok is idegesen fickándoztak a rendőrök ke­zében. Az uccák egyre szívták magukba a felkavart tömegeket. A reggeli szél dühösen végigsepert volna a térségen, de nem igen volt helye. 0 is meglapult: Statárium volt! Már akkor falragaszok is vörhenylettek a hirdetőtáblákon, minden falakon és minden facér póznákon. Kényes háziurak ugyan óvatosán körülnézve ledörmögtek, ha az ő házuk falát is beszennyezték a mozgósítási plakátok, de ezek rendszerint öreg, érelmeszesedéses magánzók voltak, akiknek már csak ez a bánatuk volt a kötelező asztmán kívül. A tér egy feltűnő helyén sűrűbb csoport zajongott. Már maga a tér lármázott, rajta csak eleven kulisszák halmaza a sok ember, kit roppant statisztériába terelt össze a legszigorúbb Rendező: a behívóparancs. Az újságos nem nógatta újságjait mint máskor. A bódék felől izes tepertők idefujtatták csiklandó szagu­kat s az éhes tömeg izgága cinipákkal felszimatolt. A szónok már kezdett berekedni. Most súlyos társzekerek dörögték a helyeslést, de a lo­vak mintha tiltakoztak volna a kantárszárak dacos megfeszíté­sével. A szekereken friss illatú nehéz katonakenyerek hütötték magukat és pukkanva sóhajtoztak. Egy éhes suhanc odanyult a hátsó kerék felé. A rendőr villámgyors ütéssel odacsapott a suhanc éhes kezére. A gumibot hangot is adott. Helyeselt. A meglepett suhancnak annyi ereje se volt, hogy felor­­ditson. Tompán érezte, hogy ő az első sebesültje annak a vala­minek, ami előtt most úgy görnyedt, mint egy kétségbeesett kérdőjel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom