Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Zerdahelyi József: Toronyay Gábor
Toronyay Gábor A Magyar írás egyik feladatát abban látja, hogy felkarolja és felmutassa azokat a magyar irodalmi értékeket, akik ezen a földön élnek és írnak : az újakat is, azokat is, akiket még be kell ajánlani a közönségnek. Az újakat. Zerdahelyi József az újak közül való. Nemrégiben tűnt fel a neve a napisajtó tárcarovataiban jóizü, magyaros írásai alatt. Született elbeszélő talentum. De beajánlásával elkéstünk : a „Nyugat“ február 15-iki számában jelent meg „Szerpecsenye“ címen brilliáns írása. A szlovenszkói irodalom egy határozott epikussal gazdagodott, aki — és ez az, amire elsősorban felfigyeltünk — sajátos, zamatos, földszagú nyelven ir. Móricz Zsigmond szavait idézzük említett elbeszéléséről : „. . . minden szó a helyén van benne, nem lehet változtatni rajtuk.“ Zerdahelyi József itt él köztünk, mindnyájunk előtt. Csak azt nem tudták róla — a beavatottak kivételével — hogy ir és ami fontosabb, hogy vérbeli iró. Ezt az uj értékgyarapodást örömmel és büszkeséggel regisztráljuk. Hogy ki rejtőzik az irói név mögött, még nincs felhatalmazásunk elárulni. De hogy mi rejtőzik, azt elárulja alábbi Írása is. Három koccantás hangzott az ablakon. Egyforma. Ütemes. Mint valami jelbeszéd. Toronyay az elsőre kinyitotta a szemét, a harmadikra talpon állott. Magára kapta ruháit és kilépett a tanyai udvarház ajtaján. — Mi van ? — Kilenc darab, — válaszolt Dankó Pista, ahogy ott lapult a fal mellett. — Gyerünk. Toronyay Gábor suttogó hangjában is benne volt a természete. A kemény akarat, az erő és a vad szenvedélyek tüze. Ahogy páráncsőit, ahogy szeretett, ahogy a szive fájni tudott. Ott élt a tanyán. Egyedül. De az élete, a másik élete, az igazi élete az erdő volt. A sürü. A titokzatos világ. És a puska, meg a kopó. Ha megvillant előtte, akkor véres elszántság sötétlett szigorú homlokán. Most is ez jött feléje. Hítta, vonszolta eszeveszett erővel. A kert végében átvetette magát a két ember a kerítésen. Toronyaynak addigra megvilágosodott a látása és a sötét téli éjszakában válogathatta a talpa helyét a fagyott, röges szántáson.
