Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága

Pongrácz Kálmán : Az értelmiség válsága köz. Ha kizárólag csak a célhoz vivő eszközzé, tehát csak kenyérkereseti tanulmánnyá lesz, akkor ez elfajul azzá az amerikánizmussá, amely megsemmisítéssel fenyegeti Európa régi fenkölt kultúráját.“

„....Az értelmiségi osztály nagy részben magának köszönheti nyomorát. Hamis becsvágy, a kényelmesebb élethez való törekvés és balga vágy a jobbnak tartott életformák után, a műveltség igazi céljainak félreismerése, mindez együtt adja a baj okát....“ Dr. Friedrich W. Eismann: A szellemi munkások nyomora (Társadalom tudomány 1931. 196-198 old.)

Eismann fenntebbi szavai negatív formában már kijelölik a jövő intellektuell-jei által követendő utakat, ha a műveltség tekintélyét és az értelmiség tiszteletét újra biztosítani akarjuk. A terv azonban csak akkor kivihető, ha az értelmiség mai haszonelvü és hypokrita értékelésének, valamint gondolkozásának teljes megtagadásával igyekszik európai civilizációnk örökbecsű — gazdasági rendszereken felül álló — értékeit újra a magáévá tenni és életének integráns részeivé avatni.

Az értelmiség hibája ugyanis ma az, hogy úgy elméleti, mint gyakorlati téren elvesztette annak lehetőségét, hogy — felsőbb és általános szempontokat méltányolva — osztályfeletti tudjon lenni. Kritikai szemlélete elapadt és gondolkodása megmerevedett. Kontinentális gondolkozásunkat jellemző szkeptikus hajlam, mintha teljesen kiveszett volna szellemvilágából. Osztályvédekezése eszmei ideál hiányában, nem gondolat és elvek jegyében folyik, hanem tisztán pozicióérdekekért. Világnézete mentesült minden absztrakt és transzcendentális alkotó elemtől, teljesen a konkrétumok felé fordult, életértékelése éppen oly materiális ma már, mint kommunista ellenfeleié. De mig a negyedrend ezen állásfoglalásából kultuszt üz és hitet farag, addig az értelmiség hypokrita módon a régi keretek és külsők között érvényesíti uj világnézetét. így lett a XX század nacionalizmusa imperialista osztálynacionalizmus, a kereszténység merő formalizmus és puszta egyházvédelem, a racionalizmus utilitarizmus, a liberalizmus reakció, a legelső sorban a lét értelmét és titkait kutatni hivatott tudomány puszta termelési eszköz.

A lélek és szellem ezen csődjéért az értelmiség felelős. Érdekszempontok miatt hűtlenné vált civilizációnk legnagyobb eszméihez és kikapcsolódott az elkerülhetetlen haladás üteméből. Nem akarja meglátni korunk uj törvényeit, inkább törik, mint hajlik s ezzel nemcsak a saját létét veszélyezteti, de esetleg pusztulásba kergeti azt az európai kultúrát is, melynek eddig mégis csak ő volt leghivatottabb őrzője.

Az értelmiségnek, ha létét tovább akarja folytatni, két újítással kell megbarátkoznia. Az államon belül bele kell törődnie munkássága átértékelésébe (mely végeredményben is a kiválóknak lesz kedvező,), másrészt pedig számolnia kell az imperialista jellegű állam megszűnésével. Hogy e két áldozat nem kíván lehetetlent, hogy a nemzeti gondolat imperialista jellemvonásának felszámolása a nacionalista eszme